hétfő, október 24

Délelőtt voltak itt a Dombi szülők, elhozták István "műalkotását", és örültek, hogy láthatták az unokát. Miután elmentek tanultam én is, István is. Énók meg magyarázott kézzel-lábbal, jól elvan. :)
Mire befejeztem a tanulást (vagyis kicsivel előtte), viszont már igényelt engem, de csak az evés erejéig, mert utána bealudt.
Így nekikezdtem ruhát selejtezni. Már régóta tervezem, mikor elköltöztem otthonról, akkor idő híján elmaradt, vagyis kb. 12.-be csináltam ilyet igazán utoljára. Időközben azt is kiderítettem, hogy a "soft summer" típusba tartozom, vagyis eddig is a kedven színeimet hordtam, s ezután sem teszek másképp.
A végeredmény számomra is meglepő volt. :)
















Végeztem mikor felkelt Énók, megetettem, majd kicsit játszottam vele. István hámozott krumplit. Majd cseréltünk én mentem megsütni, ő jött Énókra vigyázni. Bár igazából nem is kellett már neki felügyelet, mert mire átadtam már szinte aludt.
Közben elindítottam a mosógépet is. Majd krumplisütés közben felhívott E., beszélgettünk. Mondtam neki, hogy bármikor hívhat, ha kell neki valaki. Beszélgettünk, jó volt, belenyúlt a vacsorámba is.
Utána ráncba szedtem a konyhát, majd Istvánnal töltöttünk együtt egy kis időt, bár ez még minőséginek nevezhető, azért jó volt.
Most fáradt vagyok. Énók pedig már megint még mindig nem alszik. :D ... de így szép, izgalmas az élet.

Tegnap István Margittán volt. Befejezték a szélerőgépen a múltkor elmaradottakat. Én Énókkal voltam itthon. Ágyneműt mostam, rendet raktam. Olvasgattam, meg a szokásost csináltam.
Álmos fejjel
Énók megint össze-vissza alszik el. Vagyis még mindig. Folyton változik, de nem baj, majd "beáll". Tegnap éjjel csak rövideket aludt egészen 3-ig, így én addig nem tudtam aludni, gondolkoztam ... mindenfélén.
Ma szintén ketten voltunk itthon. Majd csak a gyermekbemutatás (jövő hét) után szeretném vinni őt az imaházba. Itthonról néztük a közvetítést, bemerítés volt. Délután pihentünk. Este meg Istvánnal imádkoztunk, igét olvastunk. Megnéztünk egy Monkot, s most már mindenki alszik körülöttem. :)

péntek, október 21

Az elmúlt éjjel sem kelt fel Énók, csak hajnalban fél 6-kor, de 11-től egész szép teljesítmény :D S utána meg megint majdnem délig aludt evésmegszakításokkal. Majd volt ébren is, de csak szép csendben. Felkelés után kis nyugodt gyerek, kegyelem. Délután is aludt egy jót, meg én is vele, majd tanultam is.  A délutáni alvás után viszont már élénkebb, jobban igényli a törődést, az, hogy foglalkozzon vele az ember. Bár még annyira sok mindent nem lehet vele csinálni szórakoztunk együtt, vagy inkább én vele. 

Miután István hazajött elmerültem egy kád forró vízben. Olyan jól esett. Utána készítettem vacsorát. Most mindenféle Knorr fűszerkeveréket vettem, hagy kipróbáljam. Ma a csípős volt soron, Istvánnak tetszett, nem nem annyira, de majd még készítek a kedvéért. 
Aztán jött a fürdetés ideje. S Énók már 10 óra óta alszik. Nem tudom mi lesz még ebből, de jó a csend most. Tanultam még így este is. Majd tartottunk együtt áhítatot Istvánnal, s most meg készülünk lefeküdni mindketten. 
Énók tegnap végigaludta az éjszakát. Olyan jó érzés volt arra ébredni REGGEL, hogy világos van. Igaz én a már megszokott időben felébredtem de gyorsan vissza is aludtam, gondolván még a hátralévő 10-20 percet is kihasználom. ... aztán meg csak fél 9-kor ébredtünk együtt. Énók pedig csak evett és aludt délig.
Én készítettem reggelit, s Istvánnal együtt reggeliztünk szépen terített asztalnál. :)

Majd a napunk úgy telt, hogy én is, István is tanultunk. Egyikünk sem ment egyetemre, számot vetve úgy láttuk itthon ma jobban haladunk. Így is lett. Ő a tervezett ütemben halad eddig, én meg már csak két órányi anyaggal, plusz másik kettőnnyivel egy másik tárgyból vagyok lemaradva. Szuperség. Szeretek tanulni, ismét érzem. És szeretek a kisfiammal lenni, folyton érzem.

Tovább olvastam az Ezékiel könyvét. még mindig csak Izráel népének elpusztulásáról beszél Isten. S megfogalmazódott bennem ismét, megerősödve, hogy Isten nem csak kegyelmes, szerető Isten, hanem Igazságos Bíró, ítélő Isten. S, hogy eljön majd a nap, amikor meg kell állnom az Ő ítélőszéke előtt. S akkor nem fog számítani semmilyen földi gazdagság (a mai részben ez volt kiemelve, hogy elpusztul minden gazdagságuk, s csak az életükért fognak küzdeni, nem fog nekik számítani már semmi földi dolog, sőt még élni sem fognak már.)
"szemétté teszem áldozóhalmaitokat" - mondta az ÚR. Úgy belém hasított, hogy bár lenne bennem is szemétté minden ami bálvány, minden ami időt, energiát vesz el attól, hogy Istennek tetsző életet élhessek.
"úgy cselekszem veletek, ahogy megérdemlitek. ... ahogy ti cselekedtetek" - elöntött a hála azért, hogy Isten nem érdemeim szerint bánik velem. Újból hálát adtam Krisztus áldozatáért, azért, hogy vére érdemében én is (áldás)örökös lehetek, én is élhetek. Szeretném, ha ez a hála egész életemet jellemezné, s végigkísérné. Soha el nem feledve, hogy a kegyelem, amit nap, mint nap kapok ajándék, amiért Valaki drága árat fizetett. Hogy éljek ezzel a kegyelemmel, de soha nem éljek vissza vele. :)

csütörtök, október 20

12-re mentem az egyetemre, majd ott döbbentem rá, vagyis jobban mondva, ott döbbentettek rá a többiek arra, hogy igazából kettőtől kezdődik az óra, amire érkeztem. el is képedtem azon, hogy így eltévesztettem ezt ma, majd gondolkodóba estem, hogy most akkor mi legyen, mert az órán csak részt kéne vegyek viszont nem tudtam Énók kibírja-e még ezt a tévedés okozta időcsúszást is. István volt itthon vele. Mindketten hősiesen bírták míg hazaértem. Mert  István biztatására mégis bent maradtam azon az órán, amire elvileg mentem, s ami kettőtől kezdődött. Kettőig meg elmentem a Hádába szétnézni. Vásároltam is pár dolgot, most főleg Istvánnak és magamnak is, Énóknak már rengeteg ruhát összeguberáltam.
Délután próbáltam pihenni,, de nem igazán jött össze. Aztán Istvánnal beszélgettünk, vagyis inkább csak én mondtammondtamésmondtam, kiadtam magamból a feszültséget, meg mindent ami volt. Ő meg meghallgatott, jól esett, jót tett.
Este készítettem paprikás krumplit, amihez István pucolta meg a krumplit. Vacsora után áhítatot tartottunk, s most ismét várom, hogy Énók elaludjon. Eddig az volt a mániája, hogy 10-től 12-ig nagyon eleven volt, most sem változott ez, csak épp eltolta a mániáját egy félórával, s pont nem a jó irányba. Azaz még mindig nem tudom mit kezdjek vele. Holnap megpróbálom kicsivel hamarabb felkelteni reggel, vagyis délben. S este meg valahogy ébren tartani 8 után. ... majd meglátjuk mi lesz.

kedd, október 18

Ma elfáradtam inkább szellemileg, mint fizikailag. Kicsit úgy érzem magam, mint aki szét van esve. Csak úgy telnek a napok, egyik a másik után én meg nem haladok úgy igazán semmivel. Az igazi elcsendesedés is nehéz mostanában. Úgy hallottam, meg tudtam, hogy van ez így a gyerek megszületése után, de azért én szerettem volna kivétel lenni. S ami számomra a legelszomorítóbb, hogy igazából nincs ezzel a szétszórtsággal bajom különösebben, de aztán meg mégis, fura ez a kettősség, küzd bennem a szangvinikus a kolerikussal :)). De mivel elhatározáson alapulnak a dolgok, szerintem, így ma úgy döntöttem összekapom magam, s jobban igyekszem behozni a lemaradásom.
A tanulással nem nagyon, de le vagyok maradva. Ennek oka leginkább, hogy nincs hozzá túl sok kedvem, s amikor meg lenne, akkor meg tuti jön egy vendég :)), s mire elmegy Énók is felébred. Ironikus az életem mostanság, de azért szeretem. Ma tehát számba vettem a tanulnivalót, s fejben minden tárgyhoz készítettem tanulási-tervet. 
A tanulás, feleséglét és Énók mellett pedig még itt van pár dolog, amit rám bízott az Úr, ma ezekért is többet imádkoztam, sokat gondolkoztam a továbbiakon. Az első a leplezetlenül oldal, most kicsit nehezebb a moderálása, meg az írás is (írni már két hete nem tudtam én, sok gondolatom volt, de egyik sem forrt ki rendesen, ami el is szomorított, éreztem a hiányát a nyugodtabb csendességtartásnak). A többiek viszont rendszeresen írnak, s látom azt, hogy sokakat építenek az oldalon megjelent írások. Így ez ad erőt. Most fog érkezni egy bizonyságtétel is örülök, hogy ír, az akit megkértem. Meg imádkozok még rendszeres áhítat/cikkírókért, mert szükség van rájuk.
A héten böjtölünk Istvánnal. Vagyis csak ő nem eszik, én igen a szoptatás miatt, én más területeken tartok böjtöt. E.-ért kezdtük el, s már most van eredménye, hála érte. Magunkért is imádkozunk, hogy Krisztusban erős bástya lehessünk, egymás számára, a gyermekünk (gyermekeink) számára, s mások számára is.
Aztán én nem tudom, hogy de valahogy mindig belekeveredek az ilyen "úttörésekbe". Szóval a debreceni gyülekezetben nincs baba-mama kör, s most fog indulni egy. Egy édesanya fejezte ki az igényét facebookon, mire én lelkesen mondtam a "legyen!"-t. Így most ott tartunk, hogy vagy 15 édesanya szeretné, ha lennének rendszeres alkalmak és én meg már megint egy kezdeményezés részese, irányadója vagyok. Ma találkoztam Klarisszával (az édesanya, aki először fejezte ki, hogy szeretné ha lenne), imádkoztunk együtt, s beszélgettünk. Most ismertem meg őt. :) Két hét múlva lesz az első közös alkalmunk, addig pedig minden napra imát hirdettem meg azoknak, akik majd találkozni fogunk, hogy imádkozzunk együtt (azonos időben mindenki otthon) áldásért, az alakulóban lévő csoportért s azért, hogy biztos alapokra épüljünk majd fel. Azért remélem, hogy az első alkalom után lesz még mellettem más vezetőegyéniség is, mert én ismét irtó kevés vagyok mindehhez. Imádkozom ezért nagyon. 
Most Ezékiel könyvét olvasom. elképesztő volt az az ember, hogy mi mindent vállalt az Úrért (pl. "marhaganéjon sütött kenyeret evett több mint egy évig"), rájöttem, hogy azért, mert látta Isten dicsőségét, az Ő fényességét. Úgy szeretnék én is teljesen odaszánt életet élni, gyümölcsözőt. Hasznos eszköz lenni, még akkor is, ha az fáj, ha az itt a földön hálátlan munka, akkor is ha nehéz. Mindig csak Rá tekinteni. Nekem ez még nem megy, nem tudnék egy totálisan hálátlan nép között szolgálni. 
Istvánnal pedig családi áhítaton a Jób könyvét tanulmányozzuk. Ő meg a másik csodaember számomra. Feddhetetlen volt, s úgy beszélt Istenről, mint akinek élő reménysége van. Pedig, akkor Krisztus még nem is jött el. S én, akinek valóban van, lehetne élő reménysége, aki már sokkal többet tudok, mit Jób akkor, hányszor és hányszor elbukom. A feddhetetlenség nekem nagy cél. 
Délután, miután hazaértünk Énókkal, leültem tanulni is, sikerült is valamennyit. Örültem neki.
Este beszéltünk édesapámmal is, készülőben van a csempekályha a nappalinkba. Jaj, már nagyon várom, unom már ezt a szobát :)), nekem kell a változatosság. Egyszer itt, egyszer ott akarok majd szoptatni, tanulni, lenni. :D
Most pedig várom..juk, hogy Énók is elálmosodjon, s lefeküdhessünk. :D

vasárnap, október 16


Tegnap sokat szórakoztam a gyerekkel, a gyereken.


Tegnap és ma a váradi országos ifjúsági konferencia közvetítését néztem, néztük. Jó volt így bekapcsolódni az ott történtekbe, s épülni az előadások által.
Ma délután volt nálam E., beszélgettünk. Meghallgattam őt, örülök, hogy legalább ennyivel segíthettem. Imádkozom érte! Utána Kristóf, Tomi és Ági is bejöttek Debrecenbe menet egy órára. Velük is jó volt beszélgetni. Így viszont elmaradt a délutáni alvásom, mert mire elmentek Énók felébredt, egy kicsit bántam, de utána azt hiszem félig aludtam ülve, vagy fekve a gyerek mellett, már nem emlékszem mindenre :)).
István estére ért haza, beszélgettünk, elhatározásokat hoztunk a következő hétre nézve.
Énóknak most az a mániája, hogy este 6-7 óra után már csak 10-20 perceket alszik, majd 10-től éjfélig igen eleven. Most Istvánon lóg. Éjfélkor jön az én "műszakom" :)), utána már elalszik rajtam, s másnap délig az etetésen kívül nincs vele gond, nem mintha a szoptatás gond lenne. :D

Most az Ezékiel könyvét olvasom, és ledöbbentett (ismét), hogy mi mindent el kellett szenvednie. S elgondolkoztam. Isten embere volt, a kiválasztott népből kiválasztott próféta, s Isten olyanokat szabott ki rá, hogy "marhaganéjon" sütött kenyeret egyen több, mint egy évig. Mindezt azért, hogy elmondja Izráel, házának, akik "úgy se fognak engedelmeskedni, mert engedetlen nép", hogy kéne változni, s hogy szenvedés következik.
Feltettem magamnak a kérdést, hogy neki ez miért érte meg? De komolyan, úgynevezett kiváltságos emberként többet szenvedett, mint, aki csak úgy szépen éldegélt Istentől távolabb. Aztán visszaemlékeztem az első részre, ami azzal kezdődik hogy Ezékiel látta Isten dicsőségét. Úgy gondolom ez adta neki a motivációt, az istenfélelemet, a kitartást, az életének értelmét. Mindent megért neki látni a Fenségest.
Úgy szeretném én is meglátni Isten dicsőségét, hogy ne számítson már ezen a Földön nekem semmi, egyedül Ő. Szeretném látni az Ő dicsőségét, hogy odaszánt életet élhessek.
Nekiszánt életet akarok élni, hogy megláthassam az Ő dicsőségét.

csütörtök, október 13

A délelőttöt itthon töltöttem, István Debrecenben volt, sikerült elintéznie a legtöbb tervezett dolgot, csak orvosi papírt nem kapott, azt majd máskor, mástól.
Fél 1 után ért haza, én addig nagyjából elkészültem, s adtam is át neki Énókot. Mert ugyebár órára nem mentem, a leckéket el kellett kérnem, s Eszterhez is mentem kontrollvizsgálatra. Letelt a 6 hét. Elképesztő. 
Szóval találkoztam a csoporttársaimmal most szünetben, így tudunk beszélgetni is egy kicsit, aminek örültem. Utána mentem Eszterhez, aki szerint minden rendben velem. A vizsgálat után még beszélgettünk egy ideig, szeretek vele csak úgy eszmét cserélni, vagy csak úgy megnyílni.
Majd beugrottam édesanyámhoz átadni neki az eszterpénzt, hogy Judit elvihesse a hétvégén Váradra. 
S már 4 óra volt mire hazaértem, nagyon erős fejfájással. Útközben jutott eszembe, hogy "ma még nem is ettem". Akartam, de hol ez, hol az jött közbe, s utána meg elfelejtettem. Hazaérve István készített nekem szendvicset, míg szoptattam. Jól esett. Utána meg aludtam is egy kicsit, István pedig időközben még vigyázott Énókra, aki meg nem akart aludni. Az alvás segített. Most jobban vagyok, és nagyon hálás feleség. Nagyszerű férjem van, aki rendkívüli édesapa. Ezt ma is bizonyította. 

szerda, október 12

Ma voltam az egyetemen. Jó volt, megint emlékszem, hogy miért szeretek egyetemre járni. Én nagyon szeretek tanulni, ráadásul, pont az egyik legjobb tanárom óráján voltam, így még inkább csak a pozitívum maradt meg.
Míg odavoltam, István és mama vigyázott Énókra. Vittük őt is Debrecenbe, mert Istvánnak volt elintéznivalója, meg délelőtt együtt megigényeltük a GYED-et. Minden simán ment ... nem is értem a vámospércsieket... 
5 óra után értünk haza, István még a szakdolgozatával foglalkozott, én meg Énókkal. Nyűgös volt. Szerintem a sok hurcolás miatt, holnap így kihagyom az órát, mert Istvánnak megint kell menni Debrecenbe, s nem tud itthon maradni akkor, mikor nekem órám van. De majd visszahallgatom, szóval nem baj. :)
Tegnap voltunk Nagyváradon. Megünnepeltük Veress mama 70. születésnapját. Együtt volt a nagy család, de hiányoztak Ernő bátyámék, Dani ... meg tata.
Jó volt találkozni a többiekkel. Szeretem az ilyen családi összejöveteleket, már várom a télit, remélem akkor is lesz.  Énók társaságát mindenki élvezte, s ő meg egész jól tűrte a szeretgetéseket. Bár estére azért eléggé elfáradt, s mire hazaértünk már csak én kellettem neki. Én is elfáradtam estére, a hátam is megfájdult rendesen (azt hiszem kéne egy jó melltartó...).

Ma itthon voltam Énókkal. Reggel eljött hozzánk egy biztosítási ügynök. Beszélgettünk, majd mondtuk neki. hogy "megbeszéljük" még magunk között is az ajánlatot. Beszélt az életbiztosításról, meg gyerekjövőprogramról. S magyarázta, hogy míg neki nem volt gyermeke addig ő sem tartotta fontosnak, de mikor lett úgy érezte, szüksége van, hogy így bebiztosítsa a jövőt. Elgondolkoztam. Egyrészt hála töltött el, amiért nem kell aggódnom a jövőm miatt, se most, se később, s nem kell aggónom a gyermeke(i)m jövője miatt sem, mert Isten kezében van az életünk. Ennél nagyobb biztonság pedig nincs. Aztán elszomorodtam, amiatt, hogy hány és hány ember keresi kutatja a biztonságot, s próbálja magát körülbástyázni, pedig csak egyetlen egy bástyára lenne szüksége, Krisztusra.
Persze nem azt mondom, hogy az életbiztosítások fölöslegesek, butaságok, csak azt, hogy nekünk nincs rá szükségünk, s ezért hálás vagyok.
Délután fájt a fejem, gondolom a fáradtság miatt, de sikerült valamennyit pihennem, viszont így nem tudtam tanulni, ami kissé aggaszt(ott).
Majd István hazaérkezésével kiderült, hogy a diplomás GYED összegét azért nem kaptuk még meg, mert a vámospércsi ügyintézők nem értenek ehhez. Fel is háborodtam rendesen, azok miatt a butaságok miatt, amiket összehordtak Istvánnak, mikor elment megkérdezni, hogy mi van a beadott kérelemmel. (első körben azt sem ismerték el, hogy beadtuk  a kérelmet (De van róla igazolás, majd bemutatom nekik.), aztán hetet havat összehordtak) Szóval holnap elmegyünk Debrecenbe, s beadom újra a kérelmet, immár ott. (Itt Vámospércsen pedig majd utólag elmegyek felvilágosítani az ügyintézőket, a holnapi drága időt és energiát nem pazarlom rájuk.) Csak szomorú vagyok kicsit, mert a csatolandó dokumentumokat újra be kell szereznem... így megint eltelik majd egy nap tanulás nélkül...
Estére már alábbhagyott az idegességem, bocsánatot is kértem a délután miatt.
Tartottunk csendességet, majd aludni tértünk. Énók is elaludt mostanra, csend van. Csak a telefonomon zúg a mosógép még, a gyerek ugyanis ezzel alszik el :)).
Én is megyek aludni.