Szerintem délután óta egy valamirekellő semmittevő vagyok. (Egyáltalán van ilyen szó, hogy valamirekellő? Azért gondolkodom ezen, mert jelenleg nem nevezném önmagamat semmirekellőnek , mivel valamire, illetve sok mindenre kellenék ... de az amit két óra óta teszek csak semminek nevezhető.)

Délelőtt elballagtak a 12-sek, most örülök, hogy vége a sok munkának. Szép volt és jó volt a ceremónia és a szervezés is, csak fárasztó (de jól esett, amikor megköszönték a munkámat) Azt hiszem lemerültem fizikailag, de a hétvégén feltöltődöm :).

Ma bőrig áztam figyelembe véve, hogy rövid ujjú felső volt rajtam. Egyrészt jó volt érezni az esőcseppeket és figyelni a rohangáló embereket, másrészt kellemetlen volt dideregve ácsorogni és várni a buszt.

Hazaérkezésem után lepihentem, de még mindig nem érzem magam kipihentnek :)), talán majd holnap vagy majd hétfőn. Este a kicsikékkel játszottam és meséztem. Most pedig, azt hiszem aludni fogok és olyan jó lesz. :)

Egy lány aki szeret pörögni, és aki élvezi a nyüzsgést-forgást reggel vidáman és frissen ébred. Örömmel készülődik az iskolába és  számolgatja az aznapi teendőit, aminek se eleje, se vége mégis boldog. Részt vesz a családi áhítaton, majd iskolába megy, ahol már kezdődik is a nyüzsgés. telefonál, szervezkedik és reggeli imaközösségre megy erőt meríteni a hosszú naphoz. Egy kivülálló csupán annyit lát, hogy  rohangál ide oda és kapkodja a fejét, mindenkihez szól egy-két szót majd szalad is tovább. Kora délelőtt kétszer bejárja a várost vásárol, képeket hívat elő,  nyomtat, információt gyűjt és továbbít, a telefon pedig állandóan a fülénél van, de lelkes, vidám és erőteljes.  Az emberek nézik, figyelik, vannak közöttük olyanok, akik csóválják a fejüket mondván „bírja még?....honnan van ennyi energiája?”, mások csak mosolyognak, olyanok is vannak akik segítenek és olyanok is akik csak plusz munkát adnak, de a többség ügyet sem vet a mellettük rohanó világra. Mikor azt hiszi, hogy látja a teendő lista végét, hirtelen kezdődik minden előről, ismát futkározik a városban, az iskolában és a gondolat világában. Tíz perc pihenéskénta nagyszüneti áhítatra megy, majd  részt vesz másfél matekórán, utána megint szaladgál. Felszólításra ebédszünetet tart másokat kínálgatva a finom almás buktával. Végül leül, pénzt számol, összesít, gondolkodik, reggeli frissessége már alábbhagyott, de még bírja ezért feáll és folytatja a dolgát. Díszít, plakátol, beszélget, nevet,  örül, majd pánikol és ismét vidám. A körülötte zsongó emberek egy  töredéke azok akik segítenek, ugyanezt teszik és láthatóan élvezik. Délután mikor már nincs olyan sok hátra kezd elfáradni, egyre többször ül le valaki mellé és beszélget, telefonál és kérdésekre válaszol, információt közöl. Fényképeket csipeszel, utnna számol és boldogan látja, hogy minden rendben van körülötte, de ekkorra már elfradt. A földön ülve elmélkedik, a mögötte álló napon töpreng „vajon nem maradt ki valami? ... jó lesz ez így?”. Az emberek akik még ott vannak az iskolában látják fáradtan, de nem szólnak csak egy két kérdést intéznek hozzá, majd folytatják útjukat. Valakik miatt hirtelen feszülté válik, már-már kezd eluralkodni rajta a pánik, „valami nem jó ... el fog romlani”, kis idő múlva lenyugszik és ismét fáradt, most már nagyon; úgy érzi nem bírja tovább, fáj mindene, nem érti miért van ez így „ő nem akar elfáradni”. Fejét fogja, már az is sajog. Egyik percről a másikra megváltozik, kisgyermekké válik; egy hosszú színes szalag jut a birtokába, amit kézbefog és rohan vele végig a folyosón, az udvaron és az egész épületen. Az emberek csodálkozva és furcsán néznek rá, de nem érdekli;  már nem érez, nem gondolkodik, csak ösztönösen cselekszik. Másoknak is akar adni a szalagból, hogy érezzék ők is milyen „vagány szaladni gond nélkül a világban”, vannak akik mosolyogva mondanak nemet és vannak akik nevetve mondanak igent. Hamarosan egy csapat fiatal rohangál színes szalagokkal a kezükben az iskola udvarán, pont mint az óvodások. Egy bolond százat csinál mondják, ...igaz. Tanárai csak kacagnak rajta, főleg mikor nekik is akar adni a szalagból. A gyerekes fellángolás is lecsillapszik. Ő az utolsó aki leteszi a a színes „utánfutót”. Este hazaindul, az úton egy mások számára semleges hír számára nagyon sokat jelent és már szinte összeomlik ... „miért?”. Haza érve átveszi a nagytestvér szerepét és kedvesen mosolyog, majd bibliát ragad és ismét önmaga lesz. Felüdül testileg és lelkileg, erős lesz és vidám, újra önfeledten boldog és friss. Igéket olvas és hálás: „Örökké megtartom szeretetemet iránta, és szövetségem állandó lesz vele.” (Zsolt. 89:29). Nem érdemli ezt a nagy kegyelmet, mégis kapja ezért még boldogabb. Egy ének jut az eszébe (Jöjjetek őrvednjünk az Úr előtt), azt dúdolja és úgy gondolja ez a nap már nem is lehetne szebb és, hogy élete Isten nélkül nem is létezhetne.

A hétvégén édesapámmal a Székelyföldön lehettem. Pontosabban Udvarhelyen, Muzsnán és Kisgalambfalván. Szombat éjszaka Udvarhelyen aludtunk, majd vasárnap reggel Muzsnára mentünk szolgálni. Édesapám a vezérfonal által előírt ígéből szolgált. A téma a pénz szerelme volt. Engem megfedett az ige. Vannak, vagyis voltak álmaim :), illetve sokszor ábrándoztam azon, hogy majd milyen szép házam/autóm/életem lesz, persze nem ezt tartottam a legfontosabbnak, de mégis ott volt a vágyaim között. Az igehírdetés közben elhangzott kérdés (Milyen vágyaid vannak? Mire vágysz te?) elgondolkoztatott. A prédikáció után ezt az éneket énekeletük a gyülekezettel:

" 1.Nekem többet ér Jézus, mint ezüst, arany,
Nekem többet ér Ő, mintha sok pénzem van.
Nekem többet és Jézus, mint szép lakás,
Nekem többet és kezén a forradás,

Ref.Mint uralkodni minden nép felett,
Lenni rettegett király!
Nekem többet és Jézus, mint bármi más,
Amit nyújthat a világ.

2.Nekem többet ér Jézus, mint rivaldafény,
Nekem többet ér Ő, mint a népszerűség.
Nekem többet ér Jézus, hogy hű legyek,
Nekem többet ér híardetni szent Neved,

3.Nekem tündöklőbb Jézus, mint fehér virág,
Nekem édesebb Ő, mint a méz vagy nektár.
Nekem Ő az, kit lelkel úgy éhezett,
Nekem többet ér Jézus, mert Ő vezet, "

Ezt az éneket már teljes szívvel és lélekkel tudtam énekelni, olyan jó volt.
A délutáni alkalmon bizpnyságot is tehettem úgy Muzsnán, mint Kisgalambfalván.
Vasárnap este indultunk el, tatát is hoztuk magunkkal. Hétfő hajnalban érkeztünk haza. Véget ért a vakáció.

Dióhéjban, vagy nem is annyira röviden

Írni vagy nem írni? -ez az én kérdésem, amit az elmúlt napokban, hetekben tettem fel magamnak. A válasz pedig változó, vagyis inkább nyilvánvaló. Az elmúlt pár hét alatt nagyon sok dolog történt velem legtöbbjükre pedig már nem is emlékszem tisztán, szinte csak a határidőnaplóm segítségével tudom felidézni az eseményeket  és épp csak annyira, hogy megörökíthessem azokat. Miért nem írtam le azonnal? Talán, sőt nem is talán, hanem szinte biztos, hogy legtöbbször a kedvtelenségem volt az oka mindennek. Valamelyik nap viszont elhatároztam, hogy írni fogok, mert szeretek írni, és szeretném majd visszaolvasni a gondolataimat tíz év múlva is. Ez az "írni fogok", pedig, most következett be és már hét sor be is telt az értelmetlennek tűnő eszmefuttatásommal, amit nem is folytatok tovább, inkább megpróbálok emlékezni.

Megnézve az utolsó napot amikor írtam (feb. 5.), kissé, vagyis eléggé meglepődtem... nem is lesz ez olyan könnyű. Azt sem tudom, hol kezdjem, hiszen rengeteg mondani valóm van, aminek felét sem tudom majd leírni. 

Február régen volt -már ha írhatom ezt- akkor voltak itt nagytatámék, aminek nagyon örültem. Ebben a hónapban, (pontosabban feb. 18-2O között) elutaztam a Székelyföldre tatával és Lajos bátyámmal. Székelykeresztúron lehettünk evangélizációs estéken, amik nagyon áldásosak voltak. Vasárnap este a hűség volt a téma. Isten hűsége felém és az én hűségem felé. Az igehirdetés előtt még bizonyságot is tehettem. A prédikációt követően, pedig rájöttem arra, hogy igen csak kezdő szinten állok a hűség gyakorlást illetően. Egy ének jutott eszembe akkor, amit sokszor még most is hallgatok, hogy meg ne feledkezzek arról, hogy mennyire hajlamos is vagyok a hűtlenségre (ígéreteimre tekintve is), ez az ének pedig a Tisztítsd meg szívemet című dal. Ám, kimondhatatlan öröm és hála volt és van a szívemben azért, mert tudom, hogy Isten megbocsátotta a hűtlenségem és most tanít és vezet a jó úton.

Azon a hétvégén történt az is, hogy meglátogattam Kelemen János bácsit Kisgalambfalván, akivel egy interjút is készítettem. Tényleg erről is írok néhány sort. A II. Rákóczi Ferenc Alapítvány egyik pályázatfelhívásáról én is tudomást szereztem és úgy döntöttem, hogy én is elküldök egy pályamunkát. Egy dolgozatot kellett írjak, amelyben egy olyan idős ember élményeit örökítem meg, aki átélte a második világháborút. A pályamunkát már elküldtem, válasz, illetve kiértékelés még ezután fog érkezni. 

Hétfőn még a Hargitára is felmentünk, majd estére hazaérkeztünk. 

Keddtől szombatig a hermészkedős (műértelmező vetélkedő) pályamunkámat írtam, azért telt ilyen sok időbe, mert olvasni is kellett :)) bár ez egyértelmű. Élveztem a dolgozat elkészítését, a feladatok kidolgozását, jó volt olvasni és írni is. Amint ezzel elkészültem édesapám kérésének (elkalandozott gondolataim miatt nem figyeltem, arra amire kellett volna és ez volt a helyrebillentés) köszönhetően még egy Zsoltárt is elemeztem, bár rájöttem, hogy  az igét nem elemezni hanem érteni és cselekedni kell. Ez persze sokszor nehezebb, de hasznosabb és sokkal jobb. Szerdai nap, igazgatói nap. (ezt most hosszú lenne kifejteni).

Az ezt követő héten nem igazán jártam iskolába, csak néhány órán vettem részt, mivel versenyre készültem, a Hermészkedő, mivel a pályamunkámat elfogadták és tovább jutottam így elmehettem az országos szakaszra, Barótra. Olvasással töltöttem a napjaim nagy részét, ami igencsak tetszett nekem, hiszen szeretek olvasni, hamar eltelt a felkészülési idő és már indultunk is Barótra. Igazából csak emiatt az utazás miatt vettem részt a versenyen. Baróton is nagyon jól telt, a verseny is jó volt, de még jobb volt, hogy meglátogathattam Etelkát. De mint, mindig hibát követtem el ekkor is -nem tudom, hogyan lehetek ilyen- vagyis, vasárnap a díjkiosztón voltam és nem az imaházban. Persze kifogásokat kereshetnék, de édesapámnak igaza volt ekkor is, nem éri meg az egész verseny, sem a díj, amit kaptam, ha emiatt lemaradok az istentiszteletről.

Hazaérkezésem után tárt karokkal és rengeteg pótolni valóval, valamint felmérővel várt az iskola az én "legnagyobb örömömre". Egy hét alatt nagyjából utol is értem magamat, illetve a többieket, ami jó dolog. Ezen a héten került megrendezésre az iskolánkban a március 15.-ei vetélkedő, ahol két iskolatársammal egy csapatot alkotva mérhettük össze a tudásunkat, kreativitásunkat és szónoki képességeinket a többi csapattal, mindezt a történelmi események fényében.

Engem aznap még a láz is ágyba bújtatott, de másfél nap alatt, kihevertem azt a járványt amit, mások másfél hét alatt, úgyhogy jól jártam.

Ezt követően a tanulásra összpontosítottam, vagyis fogalmazzak így, inkább a tanulásra...

Azt hiszem ekkortól kezdtem el a rendszeres matek korrepetálást is. Rendszertelen azt eddig is vállaltam, sőt a többieket ismerve még fogok is, de ezentúl minden pénteken kettőtől háromig állandó programom van, aminek még örülök is, mivel segíthetek másnak/oknak.

Aztán márc. 23-án ismét nagy áhítatot tartottunk az iskolában, most a szőllősi református lelkész tanítását hallgathattuk, majd beszélgettünk és imádkoztunk, ettünk és játszottunk. Én pedig még az esti imaórán is részt vehettem. Eközben itthon is zajlott az élet, bár a szokásos módon.

Aztán meséljek egy kicsit az iskolahétről is, ami nem is volt olyan régen. Milyen hamar átfutottam az elmúlt két hónap főbb eseményeit, vagyis gondolom, hogy főbb, mivel most ezek jutottak eszembe, persze a határidőnaplóm segítségével.

Mivel az osztályfőnökünk beteg és a helyettes osztályfőnökünk is betegszabadságot vett ki az iskolahét idejére, így én lettem a nem hivatalos vezetője az osztálynak. Előadásokra mentünk, filmet néztünk, sétáltunk, hiányzáskövetőt adtam le (márciusit), magyar pénzes papírokat osztottam ki,, tehát felelősséget vállaltam az osztályért, rájöttem nem kis munka :)). Betekinthettem a tanári munkába, és úgy gondolom, hogy nem igazán szeretném ezt a szakmát választani, nekem bőven elég a korrepetálás és az iskolahéten szerzett tapasztalat. Jó volt úgy járni iskolába, hogy nem kellett tanulni és még jobb volt amikor elkezdődött a vakáció. 

Nagypénteken voltunk a  gyülekezetbe, ami jó volt, aztán szombaton takarítottunk este pedig összegyűltünk a fiatalokkal. Mamáék (Jakab) is megérkeztek hozzánk. Vasárnap édesapámmal és Virággal Micskére mentünk, régen jártam ott is, így ezt is pótoltam, valamint jól éreztem magam a délutáni alkalomon, még szolgálhattam én is. Estére pedig már Szőllősön voltunk, ahol a zenekarral és az ifivel is szolgáltunk az esti alkalmon. Hétfőn délben Lidiéknél ebédeltünk, majd sétálni mentem egy kicsit a szabadba. Az esti alkalmon a fiatalokkal egy jelenetet adtunk  elő (Az asszonyok a sírnál), majd a vendégtestvéreket (egy család) hallgattuk meg akik énekeltek és zenéltek. Nagyon áldásos alkalom volt, olyan jó volt együtt lenni és a gyülekezettel ünnepelni a Feltámadt Hőst.

Kedden este az ifjúságunkból páran sétálni mentünk, ami szintén remek kikapcsolódásnak bizonyult.

Szerdán Zilahra jöttünk a család egy részével, (a szülők, Jémina és Virág, ugyanis Judit és Napsugár elutaztak Magyarországra). Én itt is maradtam a rokonoknál. Pálmával három napon keresztül szinte csak hajtogattunk. Mit? Papírt, mivel egy padlóvázát készítek, én elszántságból, Pálma pedig segítőkészségből tette, mindenesetre elkészültünk. Jól telik itt a vakáció, mivel imaházba járunk, kutyát és magunkat is sétáltatjuk, fényképezünk, sütünk-főzünk, filmezünk, pihenünk és beszélgetünk. Tetszik ez nekem, kár, hogy ilyen gyorsan telik az idő. Nagyon örülök annak, hogy a vakációm egy részét itt tölthettem. 

Hát röviden, vagy nem röviden ennyi lenne az amit most megtudtam említeni.  Bár még két gondolatot leírok az egyik a Húsvétvasárnapi prédikációból a másik az elmúlt vasárnapiból.

Szenvedésből örömbe -hogyan?-  Jézussal, általa. Ez volt a fő gondolatmenete az emmausi tanítványokról szóló prédikációnak, ami nagyon tetszett nekem főleg, hogy egymás után kétszer is meghallgathattam így teljes jegyzetet készítve. 

A Krisztusért való szenvedés, ez pedig az elmúlt vasárnapi prédikáció témája volt, ami eszembe juttatta a nyáron elhangzott tábori előadást.     

most már VÉGE  : D

Evangélizációs hét

Ma este fejeződik be az evangélizációs sorozat itt, Érszőllősön.

Szerdán kezdődött és minden este nagytatám szolgált. Nagyon jó és áldásos alkalmak voltak. Még az evangélizációs esték előtt (hétfő és kedd délután) a fiatalok közül néhányan elindultunk és meghívókat osztottunk ki a faluban. A nagy hidegek ellenére örömmel jártuk körbe a falut és hívogattuk az embereket, kimondottan élveztük. Aztán az esti összejövetelek végén az ajtóban számoltunk :)), számoltuk az embereket, vagyis csak azokat, akik nem gyülekezeti tagok. Nagyon örültünk/ünk, mikor láttuk, hogy napról napra növekedett a létszám. 

Pénteken az iskolában egy délutáni áhítatot tartottunk. Egy ifi órához hasonló összejövetelt. Édesapám volt a "vendég" szolgálattevő, ő tett először bizonyságot, majd a vak Bartimeusról szóló igéből beszélt. Olyan boldog voltam, amikor láttam, hogy a többiek osztálytársak, iskolatársak és barátok örömmel hallgatták a tanítást. A beszélgetés és éneklések után ( Igen, énekeltünk is és jó volt látni, amint a terem előtt elhaladó emberek megálltak és csodálkozva hallgatták, az ahogyan mi Istent dicsőítjük.) pizzáz-tunk, majd játszottunk (Ligretto, Tálemtum), végül egy keresztény filmet néztünk meg. Annyira hálás vagyok Istennek, hogy egy , ilyen délutánt meglehetett szervezni az iskolában, ez olyan nagy kiváltság és kegyelem, ami nem sokaknak adatik meg.

A hívogatásra visszatérve én az iskolában is hívogattam a tanáraimat, osztálytársaimat és nagyon örültem amikor, tegnap este Aksza (osztálytársam) a szüleivel és a testvérével együtt eljöttek a havazás ellenére is. Én az istentisztelet végén, kihasználtam az alkalmat és úgy Akszát, mint a szüleit rábeszéltem arra, hogy a barátnőm nálunk éjszakázhasson. Jó volt, hogy itt lehetett, kellemesen elbeszélgettünk :D.

Ma délelőtt még részt vett velünk együtt az összejövetelen, valamint nálunk ebédelt aztán, édesapámmal hazament (édesapám arra felé ment délután szolgálni).

Annak is nagyon örülök, hogy havazik, már nagyon nagy a hó, tegnap a fiatalokkal elmentünk szánkózni, így a szombat délutánom is remekül telt.

 Ebben a bejegyzésben, meg egyébként is annyit használom/tam az "örülök" szót, hogy az már.........., de hát annyira, de annyira boldog vagyok. Tata is itt van nálunk és holnaptól a nagymamás is megérkezik, ilyenkor még azt sem bánom, hogy az én szobám a vendégszoba :D.

Tavaly írtam utoljára :D:D. Igaz, hogy csak egy hete kezdődött el az új esztendő, de már régen nem írtam.
Először is sikeresen zártam ezt a félévet is, nagyon örültem a jó eredményeknek, ám van még min javítani.
Még jobban örültem a vakációnak, igaz már kétharmada eltelt, de még így is van egy teljes hetünk hátra. Az első héten.........itthon voltam karácsonykor, utánna elmentünk a családi találkozóra a Hargitára. Nagyon jó volt együtt lenni a családdal, habár én édesanyámat hiányoltam (betegség miatt itthon maradt). Jó volt mamával is beszélgetni, az unokatestvérekkel is eltölteni egy kis időt, tehát, mint máskor is nagyon hamar vége lett. Ami jól telik hamar múlik . Ezt követően Zilahra mentem, ott töltöttem a szilvesztert. Ott is nagyon jó volt, kimondottan örültem annak, hogy ott is lehettem egy kicsit. Jókat beszélgettünk és játszottunk :D. Miután hazaérkeztem édesanyámmal elmentünk Debrecenbe, tehát kedden és szerdán ott voltam. Bboldog vagyok, jó volt meglátogatni az anyai nagyszülőket is :D.
Miután "kitekeregtem" magam (édesapám így szokta emlegetni :)), hazajöttem és most már itthon is leszek, legalábbis, én még így tudom/gondoltam. Tegnap itt volt nálunk Lidi, vele is jó volt együtt lenni, már régen nem volt közös esténk, de most bepótoltuk ezt is :D. Ma este Szérben voltunk evangélizáción, ott is áldásos alkalom volt. A vakáció napjai nagyon gyorsan fogynak,  ám minden eltelt percének örülök és az ezután következőket is úgy szeretném eltöltenni, hogy azok hasznosak legyenek és Istennek tetszőek, és ugyan így szeretnék élni ebben az új évben is.

A héten elég sok felmérőt írtunk/írunk, naponta minimum kettőt, az eddigiek jól siekrültek és ennek nagyon örülök.

Tegnap délután édesanyámmal és Judittal Debrecenben voltunk. Először oltást kaptunk (Judit és én), majd a purmonológián is voltunk, ahol elvégezték rajtam az alergiatesztet. Most már tudjuk azt, amit eddig, csak sejtettünk (tudni véltünk). Azután vásárolni voltam édesanyámmal, amíg Judit mamával "haza" ment.  Végül mi is töltöttünk egy kis időt mamáéknál, mielőtt hazaindultunk. 

Ma reggel nem voltam túl jól (lázam volt az oltás miatt), ezért csak délbe mentem be az iskolába, akkor is csak felmérőt írni, csak annak örülök, hogy tudom, hogy ez a betegség/gyengeség nem tarthat sokáig (48-72 óra). 

Ami azt illeti a napokban, eléggé berekedtem, vagyis nem igazán tudok beszélni, habár ma estére, kezdett javulni, remélem reggel nem elsz megint rosszabb :D.  Nem könnyű "pihentetni" a hangom, legalábbis nekem ez kimondottan nehéz. Nem baj ezt is gyakorolni kell.