Istennel csendben
Háborgó tenger, vihar
mi bennem dúl, felkavar.
Szívem nyugtalan, fájdalom gyötör,
mind hiába az a rengeteg gyönyör
Nem vigasztal baráti szó, ölelés,
bánatos szívemnek ez csupán kés döfés.
Terhem alatt én összeroskadok,
mikor hallom:"Én nyugalmat adok!"
Összetörten tekintek fel az égre,
ahonnan szerető Megváltóm néz le.
Becsukom a szemem s érzem fölemel
Szorosan magához von és megölel.
Rám néz s mondja, mutatja SZERETLEK!
Én meg sírva csupán annyit: KÖVETLEK!
Föleszmélek, kinyitom a szemem,
Végre békesség lakik bennem.
Hisz csak mi vagyunk ketten,
Én, Istennel csendben.
(Lelkem nem bántja már e világ zaja.
Egy célom van: megérkezni Hozzá haza.)
Megjegyzések