csütörtök, augusztus 28

Istennel csendben

Háborgó tenger, vihar
mi bennem dúl, felkavar.
Szívem nyugtalan, fájdalom gyötör, mind hiába az a rengeteg gyönyör
Nem vigasztal baráti szó, ölelés, bánatos szívemnek ez csupán kés döfés.
Terhem alatt én összeroskadok, mikor hallom:"Én nyugalmat adok!"
Összetörten tekintek fel az égre, ahonnan szerető Megváltóm néz le.   Becsukom a szemem s érzem fölemel Szorosan magához von és megölel.
Rám néz s mondja, mutatja SZERETLEK! Én meg sírva csupán annyit: KÖVETLEK!    
Föleszmélek, kinyitom a szemem, Végre békesség lakik bennem.
Hisz csak mi vagyunk ketten, Én, Istennel csendben.                    (Lelkem nem bántja már e világ zaja. Egy célom van: megérkezni Hozzá haza.)

Nincsenek megjegyzések: