Felház, ahogy én látom

Már jó pár hete, hogy először igazán felkeltette az érdeklődésemet a Felház nevű rendezvény. Akkor hallgattam meg annak a három fiatalnak a bizonyságtételét, akik ennek az eseménynek a szervezését hétről hétre vezetik. Bár szerintem a szervezés nem egészen pontos kifejezés, többet tesznek ők, mint puszta szervezkedés. Már akkor elhatároztam, hogy amint egy lehetőség adódik, elmegyek, megnézem, mi van valójában a szavak mögött. Mert a szavak meggyőzőek, őszinték voltak, legalábbis végig ezt éreztem, ám vagyok elég szkeptikus, ahhoz, hogy nem elégszem meg csak a szavakkal. Tegnap elmentünk, s nem csalódtam. Na, de:

Ahogy ők mondják „A Felház egy hely, egy alkalom, ahol találkozhatsz Jézus Krisztussal úgy, ahogy Ő van, úgy, ahogy Te vagy.” S valóban az.

Úgy kell elképzelni az egészet, mint egy olyan helyet, ahol biztosítva van a lehetőség bárkinek, hogy Jézussal időt tölthessen. Akár imádkozni akar egyedül, vagy közösségben, akár Igét olvasni, énekelni vagy épp ugrálni. S szerintem ez jó, nagyon jó. Szükség van ilyen helyekre, alkalmakra.

Ami most is igazán megfogott az a három vezető fiatal alázata és odaszánt élete volt. Ahogy az elején elmondták az információkat már abból érződött a Krisztusi lelkület. Az imádságaikat hallani is lélekmelengető volt. S utána végig látni őket, hogy oldalt, kint vagy bárhol együtt vagy másokkal imádkoznak, számomra példaértékű volt. Örömmel tölt el, hogy Isten valóban munkálkodik mások életében is, én is eszköz akarok lenni a kezében.

Ami a „dicsőítést” (idézőjelben, mert úgy gondolom, nem csak az éneklés az) illeti nem egészen az én stílusom. S a hangos zene zavar, bár ez utóbbit betudom annak, hogy túl közel voltunk a hangszórókhoz. DE, még így is mikor első dallamok csendültek fel libabőrös lettem. Nagyszerű volt látni a fiatalokat, azt a rengeteg embert Istennek énekelni, Istent dicsőíteni. Éreztem, tudtam, nem vagyunk egyedül, Isten valóban jelen van. Jó volt a zeneszámok között hallani igeverseket is felolvasni.

A Felház egy olyan hely, ahol nincs igehirdetés, vagyis prédikáció annak megszokott módjában. Most volt egy ember, külföldi, nem tudom a nevét, nem emlékszem, de talán jobb is így, aki beszélt. Jó sokat beszélt. Bizonyságtétel volt. Nem prédikáció, nem úgy kell megítélni (azért hangsúlyozom ezt, mert a kettő két külön fogalom, nem keverendő), még akkor sem, ha valaki prédikációt várt volna.

Úgy gondolom, s ez tényleg csak az én véleményem, hogy nem ő volt a legjobb ember, akit mostani alkalomra meghívhattak. A bizonyságtétele nekem túl színpadias volt, sokszor "stand-up comedy"-s. Nem kételkedem abban, hogy amit mondott igaz volt, hogy imáira emberek gyógyultak meg, hogy Isten munkálkodik általa. Áldja is meg Őt az Úr, de köszönöm nekem az ő hallgatásából bőven elég volt ennyi. Látszott is a résztvevők apadásán hogy a több, mint egy órás beszéde nem csak nekem volt sok(k). Ám nem árt megjegyezni, hogy ő nem a Felház része, ő „csak” egy vendégelőadó volt.

Amit még tegnap megfigyeltem, hogy a Felház, most, hogy már ilyen nagyszabású rendezvénnyé vált, már nem úgy működik, mint korábban (hogy milyen volt eddig azt másoktól tudom, sokkal meghittebb közösség, ami ekkora tömegnél már nem olyan). Úgy vélem másképp kell kezelni 2500 embert, mint 25-öt, de a vezetők Istenre figyelve, majd fogják tudni kezelni, vezetni a tömeget is, hiszem, és ezért imádkozom. Ez most ilyen szempontból kezdet, nehéz, vannak buktatók.

Az alkalom vége felé megint jó volt látni, hogy hány, meg hány fiatal megy előre imádkozni. Rengeteg a szomjas lélek. … mint mondtam szükség van ilyen alkalmakra, helyekre. Jó volt látni azokat a szolgáló fiatalokat is, akik imádkoztak a többiekért.

Összefoglalva: Örülök, hogy elmentünk, megérte, még ha éjszakázásba is került. Mert hiszem, hogy a szavak mögött valóban erő van, Isten ereje, amely munkálkodik ma is, és ez csodálatos. A vezető fiatalokat pedig áldja meg Isten bölcsességgel, még több hűséggel, hogy továbbra is hasznos eszközök lehessenek a kezében. A mostani előadót pedig áldja meg az Úr ott ahol él (több alázattal).