péntek, április 22

Felház, ahogy én látom

Már jó pár hete, hogy először igazán felkeltette az érdeklődésemet a Felház nevű rendezvény. Akkor hallgattam meg annak a három fiatalnak a bizonyságtételét, akik ennek az eseménynek a szervezését hétről hétre vezetik. Bár szerintem a szervezés nem egészen pontos kifejezés, többet tesznek ők, mint puszta szervezkedés. Már akkor elhatároztam, hogy amint egy lehetőség adódik, elmegyek, megnézem, mi van valójában a szavak mögött. Mert a szavak meggyőzőek, őszinték voltak, legalábbis végig ezt éreztem, ám vagyok elég szkeptikus, ahhoz, hogy nem elégszem meg csak a szavakkal. Tegnap elmentünk, s nem csalódtam. Na, de:

Ahogy ők mondják „A Felház egy hely, egy alkalom, ahol találkozhatsz Jézus Krisztussal úgy, ahogy Ő van, úgy, ahogy Te vagy.” S valóban az.


Úgy kell elképzelni az egészet, mint egy olyan helyet, ahol biztosítva van a lehetőség bárkinek, hogy Jézussal időt tölthessen. Akár imádkozni akar egyedül, vagy közösségben, akár Igét olvasni, énekelni vagy épp ugrálni. S szerintem ez jó, nagyon jó. Szükség van ilyen helyekre, alkalmakra.

Ami most is igazán megfogott az a három vezető fiatal alázata és odaszánt élete volt. Ahogy az elején elmondták az információkat már abból érződött a Krisztusi lelkület. Az imádságaikat hallani is lélekmelengető volt. S utána végig látni őket, hogy oldalt, kint vagy bárhol együtt vagy másokkal imádkoznak, számomra példaértékű volt. Örömmel tölt el, hogy Isten valóban munkálkodik mások életében is, én is eszköz akarok lenni a kezében.

Ami a „dicsőítést” (idézőjelben, mert úgy gondolom, nem csak az éneklés az) illeti nem egészen az én stílusom. S a hangos zene zavar, bár ez utóbbit betudom annak, hogy túl közel voltunk a hangszórókhoz. DE, még így is mikor első dallamok csendültek fel libabőrös lettem. Nagyszerű volt látni a fiatalokat, azt a rengeteg embert Istennek énekelni, Istent dicsőíteni. Éreztem, tudtam, nem vagyunk egyedül, Isten valóban jelen van. Jó volt a zeneszámok között hallani igeverseket is felolvasni.

A Felház egy olyan hely, ahol nincs igehirdetés, vagyis prédikáció annak megszokott módjában. Most volt egy ember, külföldi, nem tudom a nevét, nem emlékszem, de talán jobb is így, aki beszélt. Jó sokat beszélt. Bizonyságtétel volt. Nem prédikáció, nem úgy kell megítélni (azért hangsúlyozom ezt, mert a kettő két külön fogalom, nem keverendő), még akkor sem, ha valaki prédikációt várt volna.

Úgy gondolom, s ez tényleg csak az én véleményem, hogy nem ő volt a legjobb ember, akit mostani alkalomra meghívhattak. A bizonyságtétele nekem túl színpadias volt, sokszor "stand-up comedy"-s. Nem kételkedem abban, hogy amit mondott igaz volt, hogy imáira emberek gyógyultak meg, hogy Isten munkálkodik általa. Áldja is meg Őt az Úr, de köszönöm nekem az ő hallgatásából bőven elég volt ennyi. Látszott is a résztvevők apadásán hogy a több, mint egy órás beszéde nem csak nekem volt sok(k). Ám nem árt megjegyezni, hogy ő nem a Felház része, ő „csak” egy vendégelőadó volt.


Amit még tegnap megfigyeltem, hogy a Felház, most, hogy már ilyen nagyszabású rendezvénnyé vált, már nem úgy működik, mint korábban (hogy milyen volt eddig azt másoktól tudom, sokkal meghittebb közösség, ami ekkora tömegnél már nem olyan). Úgy vélem másképp kell kezelni 2500 embert, mint 25-öt, de a vezetők Istenre figyelve, majd fogják tudni kezelni, vezetni a tömeget is, hiszem, és ezért imádkozom. Ez most ilyen szempontból kezdet, nehéz, vannak buktatók.

Az alkalom vége felé megint jó volt látni, hogy hány, meg hány fiatal megy előre imádkozni. Rengeteg a szomjas lélek. … mint mondtam szükség van ilyen alkalmakra, helyekre. Jó volt látni azokat a szolgáló fiatalokat is, akik imádkoztak a többiekért.

Összefoglalva: Örülök, hogy elmentünk, megérte, még ha éjszakázásba is került. Mert hiszem, hogy a szavak mögött valóban erő van, Isten ereje, amely munkálkodik ma is, és ez csodálatos. A vezető fiatalokat pedig áldja meg Isten bölcsességgel, még több hűséggel, hogy továbbra is hasznos eszközök lehessenek a kezében. A mostani előadót pedig áldja meg az Úr ott ahol él (több alázattal).

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia! Jó egy keresztény ember tapasztalatát olvasni a Felházzal kapcsolatban a sok világi, mindenféle értelmezés között. Én is ott voltam, így a saját tapasztalatomat írom. Alapvetően egyetértek azzal amiket írtál. Az amerikai előadóval kapcsolatban reflektálnék. Egyrészt a hossz... Vicces volt ezt olvasni, hogy egy olyan alkalom bizonyságtétele, ami a bibliai felházról kapta a nevét hosszú volt :) Annak idején Pál egyedül éjfélig beszélt (gondolom nem 11től...) az összegyűltekhez amikor Eutikhoz kiesett az ablakból. Az az kor sem a "van 5 perced"-ről szólt és a mostani Felház sem, hála Istennek!
Az előadó stílusa amerikai :) a mienk pedig magyar volt, ez az érzés kölcsönös lehet. Azoknak írom akik nem voltak, amikor valaki hosszasan Isten csodatételeiről tesz tanúbizonyságot, csak mondja, mondja és közben a hívő tömeg visszajelzése szinte nulla, mindenki kukán hallgatja...na, ő is hazamehet és mondhatja beszélek ennyi hívőnek Isten csodáiról és szinte semmilyen örömteli visszajelzés nem jön a 2000 emberből...
A résztvevők "prédikáció" közbeni elszivárgása pedig nem egyedi jelenség, az ifikonfikon is hirtelen sokaknak pont prédikáció előtt, közben akad elsurrannivalója. Egyébként pedig az a 2500 ember aki bejött, sokan csak nézelődni vagy 1-2 órára jöttek,idősebbek, családdal, kisgyerekekkel, remélem az idő alatt kaptak olyat amiért még jönnek, mennek ilyen alkalmakra. Aki elment hamarabb többet veszített... Amikor már egy jóóó ideje tartott az előre jöttekért az ima, közvetlenül férjem mellett ült tolókocsiban egy nő. Imádkoztak érte és felállt. Az én több mint 13 éve hívő férjem, ahányszor csak ránéztem nézett maga elé mint egy zombi és azt ismételte: "Felállt mellettem a nő a tolószékből!!!". Teljesen kész volt... Hívő, elöljáró... mégsem látott még ilyet...
Szóval az én konklúzióm, ami Mirjámé is, imádkozzunk hogy Isten munkája véghezmenjen, áldja meg a szervezőket és a résztvevőket, tegye azt úgy ahogy ő látja a legjobban, minket pedig használjon eszközökként hogy segíthessük és láthassuk meg újra azt az Isteni erőt, munkát ami az Apcselben teljesen természetes volt. Trudi

Muresz írta...

Nekem egyáltalán nem jött be az előadó, túl "amerikai volt" és túl hosszan beszélt...nekem úgy tűnt kicsit, hogy magát sztárolja néha -de ez persze csak az én egyéni véleményem.
Mindettől függetlenül Isten tudja mit miért csinál, éppen ezért nem kívánnék bele szólni, kritizálni. A tolókocsis nő, nos ismerősömék gyermeke volt...nem hittem én sem a szememnek...nagyon megérdemlik Isten áldott emberei, igaz hittel, rendíthetetlenül építik Isten országát. A "megérdemli szó" persze tripla időzőjel, hiszen emberi érdemeink alapján semmit sem érdemelünk, ez mind színtiszta kegyelem. Egyébként a régi felházas alkalmak a kevés ember miatt még ennél is meghittebek voltak, de hát a mennyiség mindig a minőség rovására szokott menni. Nagyon áldott alkalom volt, még több ilyen kell nekünk!

Névtelen írta...

Akkor ketten álltak fel tolókocsiból, mert akiről én irtam ő egy 50 feletti nő volt... Hála az Úrnak a gyógyulásokért (is)!
Amúgy igen, statisztikailag szerintem az ott levők többségének túl sok lehetett ez az amerikai stílus, nekem mégis a feleségével való beszélgetés, ima olyan élményt adott amiben 22 éves hívőségem alatt nem volt részem és szükségem volt rá, szóval én stílus és hossz ide vagy oda, hálás vagyok hogy ott lehettem és ők ott voltak.
(u.i. a férfi bizonyságtétele is átjött a számomra, de a személyes a feleségével különösen megérintett.) Trudi

vmirjam írta...

Vártam nagyon, hogy felálljanak a "betegek", örülök, hogy meghallgattatott ez az ima is. Bár fizikailag nem láthattam.
A bizonyságtétel hosszú nekem nem az időtartam miatt, hanem a stílus miatt volt. DE ez csak személes vélemény, attól még lehet áldás az illető sokak számára. :)
Örülök ohgy más is tapasztalta Isten jelenlétét ott.

Montanosz Arkhilai írta...

Kár hogy az nem érdekel senkit hogy nem volt Igei és nem Bibliai példa alapján szereződött.

B Iza írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
B Iza írta...

Szia! Miért nincsenek már bejegyzések az egyetemi életedről? Vagy a hétköznapjaidról?