Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2015

"Kicsoda a bölcs, hogy értse ezeket?"

Tegnap este elalvás előtt gondolkoztam. Igazából nem ez az említésre méltó információ, hiszen állandóan gondolkodom, de most mégis erről írok, mert... no de kezdem mégis máshol. Tegnap délután megkérdezte tőlem valaki, hogy mit tudok Lilithről. Igazából nem volt akkor pontos ismeretem róla, de azt tudtam, hogy Ádám első feleségeként emlegetik, s azt is, hogy a Bibliában róla ( konkrétan ) nincs szó. Elmondtam ezt az illetőnek, aztán még beszélgettünk egyébről is. ( a szellemvilágról is, vallásokról, meg ilyesmikről. Ő nagyon beleásta magát a keleti kultúrába, meg amúgy minden érdekli ami misztikus. Rengeteg hamis képe van ebben a témában, és mivel beszélgetni akart, én is elmondtam, hogy miben hiszek, s én hogyan látom ezt a világot, és azt, ami majd ezután jön. ) Az elmúlt héten még egy tanárommal is beszélgettem a teremtésről, a világ fejlődéséről, a Föld koráról, valamint arról, hogy hogyan létezik ennyi nyelv a világon. Nem vagyok egy nagy tudós, nem is tudok sokat ezekről a dolg