Életképek

Néha egész közel jön hozzám, beszél velem. Másnak ez elképzelhetetlen, de az övéi tudják milyen hallani a pásztor hangját, tehát: Vitatkoztunk ... illetve én vitatkoztam Vele. Elég groteszk, nem? A "vita" tárgya az volt, hogy én mélységesen fel voltam háborodva azon, hogy nekem, a nagy Énnek, miért kell lealacsonyodnom egy másik ember szintjére, hisz szerintem igenis van különbség okos és kevésbé okos ember között. ( Egy ilyen kijelentés, gondolat már eleve nem egy értelmes, bölcs elme szüleménye, de erre is csak később jöttem rá. ) Nos, én éppenséggel dúltam-fúltam magamban, mikor Ő csak jött és leült mellém. Először próbáltam figyelmen kívül hagyni a jelenlétét, aztán kicsit megszégyelltem magam, s mégiscsak megkérdeztem, mit akar? Mire ő csak ennyit mondott:  - "Nincs különbség zsidó és görög között, mert mindenkinek ugyanaz az Ura, és ő bőkezű mindenkihez, aki segítségül hívja; amint meg van írva: Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül." ( Róma 10,12 )

Tegnap este rábukkantam egy videóra. George Carlin egy ateista humorista adja elő benne, hogy szerinte miért nagy átverés az egész vallás dolog. Nem tudom megmagyarázni miért, de végignéztem a videót ( pedig voltak pillanatok mikor nehezen bírtam ). Elszomorított. Arra gondoltam, hogy hány és hány hasonló gondolkodású ember él még a földön, s nekem fogalmam sincs arról, hogy mit mondhatnék nekik, ha szembetalálkoznánk a nagyvilágban. Vajon van kiút ebből a mély Istentagadásból? Hogyan? - tudni akarom, hogy segíthessek... Majd a videó végén, mikor azt mondja " ha Isten létezik, sújtsa halállal a közönséget... sújtson halállal engem ", majd azon nevet, hogy semmi sem történik, még jobban elszomorodtam. Felmerült bennem a kérdés, hogy miért nem haltak meg? Mármint, biztos sokan hittek volna egy ilyen után. -gondoltam. Aztán eszembe jutott, hogy a kegyelem idejét éljük. A mérhetetlen kegyelem idejét, az igazságos, de kegyelmes Isten nem sújt le, még nem. (Meddig nem?) Ő nem ke