Ért hozzám

Néha egész közel jön hozzám, beszél velem. Másnak ez elképzelhetetlen, de az övéi tudják milyen hallani a pásztor hangját, tehát:
Vitatkoztunk ... illetve én vitatkoztam Vele. Elég groteszk, nem? A "vita" tárgya az volt, hogy én mélységesen fel voltam háborodva azon, hogy nekem, a nagy Énnek, miért kell lealacsonyodnom egy másik ember szintjére, hisz szerintem igenis van különbség okos és kevésbé okos ember között. (Egy ilyen kijelentés, gondolat már eleve nem egy értelmes, bölcs elme szüleménye, de erre is csak később jöttem rá.) Nos, én éppenséggel dúltam-fúltam magamban, mikor Ő csak jött és leült mellém. Először próbáltam figyelmen kívül hagyni a jelenlétét, aztán kicsit megszégyelltem magam, s mégiscsak megkérdeztem, mit akar? Mire ő csak ennyit mondott: 

- "Nincs különbség zsidó és görög között, mert mindenkinek ugyanaz az Ura, és ő bőkezű mindenkihez, aki segítségül hívja; amint meg van írva: Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül."(Róma 10,12)

Na, nekem csak ennyi kellett, rögtön fel is háborodtam még jobban. 

- Hát, mi az, hogy nincs? Igenis van. Van különbség, van okos és buta, értelmes és nem értelmes ember között. Igenis van különbség. - hajtogattam, egyre csak hajtogattam. - Nincs különbség? Akkor is van, Hát nem igaz, hogy nem értesz meg még TE sem.

Ő meg csak ült mellettem, csendesen, s figyelt engem. Nekem meg csak az előző szavai visszhangoztak a gondolataimban, míg szép lassan, nagyon lassan beláttam: nincs különbség. Egy van, aki számít, Isten, s ha egy Urunk van, nincs különbség. 

- Na, jó. - mondtam Neki - Nincs különbség, de... DE most akkor is ő (a másik fél) a hibás, kérjen bocsánatot, mert én most haragszom. Igen, haragszom. Haragudhatok, szabad nekem.

-  Igen, "Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon." (Efézus 4,26)

- Álljunk csak meg, éppenséggel még nem vétkeztem, az majd csak "lenne", de nem fogok, na. S különben is, még csak reggel van, a nap estig fent lesz, addig meg nyugodtan tarthat a haragom. Amúgy sem szokásom gyakran haragudni, hát most aztán már igazán megtehetem.

- S mi van a gondolataiddal?

- Hogy, hogy mi van? Semmi. A gondolati vétek nem is rendes vétek.

Mély csend következett, s csak a szelíd szemei néztek rám türelmesen.

- ... jóóóó, tudom, hogy bűn az is, meg, hogy "helyet se adjatok az ördögnek". De hát... jó, tudom, nincs de meg hát.... de akkor is, rosszul esett, amit csinált, nagyon rosszul esett. Ismersz igazán tudhatnád.

- Bocsáss meg neki!

- Hát, de nem is kért bocsánatot. Amint megteszi rögtön meg is bocsátok. Nálam kész a bocsánat, de tényleg.

- "Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban." (Efézus 4,32)

- ... -  tényleg megbocsátott nekem ... jóval hamarabb, mint kértem ... jó, megbocsátok, elengedem a haragot, de egyedül nem megy ... (a pontpontpont-ok pár perces kihagyások, nem ment ez épp olyan könnyen)

- Segítek, csak kérj meg rá!

Ott ült mellettem, kinyújtotta felém a kezét, én meg csak görcsösen szorongattam a kicsinyes kis haragomat. Nagyon nehezen tudtam elengedni, de végre kimondtam: "Kérlek, segíts megbocsátani." Az a legkülönösebb az egészben, hogy amint kimondtam elmúlt az összes harag, neheztelés a szívemből, felszabadultam. Sokan ki kéne ezt próbálják, de komolyan, mert lehet, hogy úgy érzi valaki jogosan haragszik, s ez jár neki, de a megbocsátás milliószor jobb érzés.

Segített megbocsátani, majd a barátomból, hirtelen fenséges Király lett, akit csak csodálni tudtam. Nagyon elszégyelltem magam, most már tényleg, egyrészt a legelső gondolataimért, még, hogy én alacsonyodok le más szintjére, hisz nincs is szintkülönbség, viszont Ő az Isten Fia meg eljött erre a földre, emberré lett értem. S, ha ez még "nem volna elég", nap, mint nap lealacsonyodik az én szintemre, meghallgat, türelmes hozzám, sőt tűri, hogy vitázzak vele, feleseljek neki. Hát mi ez, ha nem a legnagyobb szeretet és türelem, ami csak létezik?

Másrészt nekem van okom haragudni? Én nem akarok megbocsátani? Hát nekem mennyi lett megbocsátva, eltörölve?  S még képes lennék a kevesebbért "fojtogatni" a másikat? Mily szomorú, mily kicsinyes. Megbocsátani úgy, ahogy én is bocsánatot nyertem, vagyis teljesen és örökre, elfelejtve a rosszat, és szeretve a másikat, minden fenntartás nélkül. Nem könnyű, sőt nekem lehetetlen, de Ő az, aki segít, aki által nekem is van bocsánat, s aki által én is tudok adni bocsánatot.

Szégyelltem magam, s nem is értettem honnan vettem a bátorságot ahhoz, hogy vitába szálljak Vele. Amit pedig még jobban nem értek, hogy miért tűr, miért kegyelmes, miért szeret engem? Nem értem és nem tudom, de nem is ez számít, hanem, hogy bennem megvan-e ez a szeretet? Van-e bennem szeretet, mely mindent eltűr, mely mindent elfedez? Szeretni akarom, mert Ő előbb szeretett, szeretni akarok, mert Ő a szeretet.