Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2015

A második IGEN

Kép
2010. május 8-án mondtam először IGEN-t, Istennek. A bűneimet addig már többször megvallottam neki, de csak ekkor tudtam őszintén kimondani életem legmeghatározóbb igenét, a „ Követsz-e engem? ” kérdésére. Azóta van új életem, azóta élem a világon a legboldogabb életet. Csodálom Isten kegyelmét, hatalmát és vezetését. Azóta vágyom tisztán élni minden nap, hozzá hű maradni örökre. Azóta vágyom arra is, hogy Isten válasszon nekem társat, s ne én magamnak. Hittem és bíztam abban, hogy Isten tudja mi, ki a legjobb nekem, mellém. Tudtam, hogy nem fog cserben hagyni, bár bevallom néha nem volt könnyű várni. Az a típusú lány voltam, vagyok, akinek elvárásai vannak. S most nem egy 100 pontos listát kell elképzelni kék szemmel, szőke hajjal és fehér lóval, hanem amolyan alapelveket, melyeket Isten helyez az ember lányának szívébe. Már régóta mondogatom, hogy nekem olyan férjem lesz, aki: 1 - „hívőbb”, mint én, azaz jobban ragaszkodik az Úrhoz, mint én, s mint hozzám; 2 – határozottabb