Életképek

Ma a kezembe került Paul Young könyve, A viskó. Pár éve mikor magyarul is megjelent, nagy volt körülöttem is a "viskó láz", de engem valahogy nem ragadott magával. Akkor úgy döntöttem én ebből most kimaradok, nem akartam elolvasni, mert...hát csak úgy... De ma mikor megláttam Johanna táskájában, aki épp készült visszaadni Zsuzsának a könyvet, valahogy nem hagyott nyugodni az a kérdés, hogy "miért ne?". Gyorsan meg is kaparintottam magamnak, aminek a következménye az lett, hogy az imaházból hazajövet már az ágyam szélén bújtam könyv lapjait. Mostanra már befejeztem az olvasást. Az első pár tíz oldal egészen magával ragadott, jó volt újra olvasni, hisz elég rég engedtem meg már magamnak azt a luxust, hogy regények által a fantáziavilágomba burkolózva töltsem el az időmet. A történet egészen hihető, s a főhős is szerethető ... az elején. Majd kezdett nekem egy kissé eltorzulni a könyv mondanivalója. Az nem zavart, hogy Isten fekete nőként volt ábrázolva, ezt még úgy,

Betlehem fölött ragyogó csillag napkeleti bölcsnek utat mutat.  Sötét éjben csak fénye világít,  keresőt vezet Krisztus jászoláig. Hát neked van-e fényed ragyogó, amely szüntelen Krisztusra mutató? Világa vagy-e ennek a világnak, hogy mások is Jézusra találjanak? Csillag vagy-e mely világít szüntelen, hogy életed sohase legyen fénytelen? Ha félsz, vagy túl sokáig vársz, a világra borulhat a sötét gyász. Hát ne engedd kihunyni fényed, ha Krisztusé egész lényed. Légy betlehemi csillag te is, ki másokat a kereszthez segít!