Már én is olvastam A viskót

Ma a kezembe került Paul Young könyve, A viskó. Pár éve mikor magyarul is megjelent, nagy volt körülöttem is a "viskó láz", de engem valahogy nem ragadott magával. Akkor úgy döntöttem én ebből most kimaradok, nem akartam elolvasni, mert...hát csak úgy... De ma mikor megláttam Johanna táskájában, aki épp készült visszaadni Zsuzsának a könyvet, valahogy nem hagyott nyugodni az a kérdés, hogy "miért ne?". Gyorsan meg is kaparintottam magamnak, aminek a következménye az lett, hogy az imaházból hazajövet már az ágyam szélén bújtam könyv lapjait.
Mostanra már befejeztem az olvasást. Az első pár tíz oldal egészen magával ragadott, jó volt újra olvasni, hisz elég rég engedtem meg már magamnak azt a luxust, hogy regények által a fantáziavilágomba burkolózva töltsem el az időmet. A történet egészen hihető, s a főhős is szerethető ... az elején. Majd kezdett nekem egy kissé eltorzulni a könyv mondanivalója. Az nem zavart, hogy Isten fekete nőként volt ábrázolva, ezt még úgy, ahogy elfogadhatónak találtam, de a könyvbéli beszélgetések alatt egyre inkább arra lettem figyelmes, hogy az egész olyan, mint egy pszichoterápiai kezelés, ahol a sebeinktől, mások iránt érzet haragunktól és nem pedig a saját bűneiktől való megszabadulás került előtérbe. Meg aztán néhol egész, nem is tudom hogyan fejezzem ki magam, furcsán volt ábrázolva a Szentháromság, Atya, Fiú és Szent Lélek viszonya.
Nem mondom azt, hogy rossz könyv, az író stílusa és fogalmazása tetszett, most nagyon is, bár nem tudom mennyire helytálló egy ilyen megállapítás úgy, hogy az eredetinek csak a fordítását olvastam (a fordító hibájának tulajdonítom egyébként az a baklövést, hogy a "kuncog" szót igencsak sokszor használta, legtöbbször Istenre alkalmazva, ami azért nem igazán tetszett nekem). Tartalmilag is vannak benne, elgondolkodtató, tényleg jó gondolatok, de én mégsem ajánlanám másoknak a könyvet, főleg nem Istent kereső embereknek.
Már a könyv olvasása előtt feltevődött bennem az a kérdés, hogy "hogyan is került ez a könyv a bestseller lista élére? hogy, hogy ennyi embert megragadott?". Azért gondolkoztam ezen, mert többször hallottam prédikációkban, és tapasztalhattam is, hogy kevesen járnak a keskeny úton, kevés olyan ember van, aki nem fut el az igazság, a világosság elől ... és, ha ez a könyv valóban a világosság, s nem annak valamilyen utánzata, vagy pislákoló láng, amely már inkább parázs, akkor, hogy létezik az, hogy több millióan áradoznak arról mennyire jó, mennyire hasznos és milyen nagy változást hozott az életükbe? Miért van az, hogy a környezetemben lévő még nem újjászületett emberek is nagyon jó könyvnek tartják, s közben ugyanúgy távol maradnak Istentől, becsapva még önmagukat is? Nos, mindezen gondolatok ellenére előítéletek nélkül álltam neki az olvasásnak, és én is vártam a pozitív hatást. Igazából nem jött meg.
Be kell vallanom hamarabb befejeztem az olvasást, minthogy a könyv végére értem volna. A 9. fejezet után már nem vágytam többre a könyvből, addigra megértettem, miért is lett nagy kedvenc, ezért gyorsan hátralapoztam és a 16. fejezettől folytattam az olvasást, hogy azért a kerettörténet végét megtudhassam. A sztori nem rossz, tetszik az elgondolás is, "csak" a teológiai nézeteken kellene változtatni, mert hát a kevés méreg is lehet halálos.
A lényeg, hogy jól esett olvasni ma, bár talán jobb, hasznosabb lett volna más könyvben elmerülni.