Önző leszel vagy boldog? A valódi szolgálat egy én-központú világban

Fogalmazhatnánk úgy is, hogy: Önérvényesítés vagy szolgálat? Ám, ha jobban belegondolunk a kérdésben levő „vagy” szó helyett sokkal inkább az „és”-t kellene használnunk, hiszen az önérvényesítés nem zárja ki a valódi szolgálat meglétét, sem pedig fordítva. Bár lényeges tényező, hogy mit is értesz e két szó alatt. Ha az önérvényesítésre úgy tekintesz, hogy másokat figyelmen kívül hagyva a sikert és az anyagi célokat helyezed mindennapjaid előterébe, vagy „a cél szentesíti az eszközt” alapon valósítod meg önmagadat, akkor azt kell mondanom, ez szöges ellentétben áll a valódi szolgálaton alapuló élettel. Ha pedig a valódi szolgálat azt jelenti számodra, hogy önmagadat félretéve, háttérbe szorítva, másoknak kiszolgáltatva, másoknak, másokért élj, akkor szintén azt kell mondanom, hogy e két fogalom összeegyeztethetetlen. De ha nem ezt kell értened alattuk, akkor mégis mit.

Az értelmezés kulcsa ez a „szeresd felebarátodat, mint magadat” dolog. Úgy értem ez az igevers már előre feltételezi, hogy szereted önmagadat. S most itt álljunk is meg egy kicsit. Mit jelent szeretni önmagad? Ebbe beletartozik önmagad elfogadása, hiszen amit nem tudsz elfogadni, amivel nem vagy elégedett, azt nem tudod szeretni. Tehát elfogadni magadat, de hogyan? Ennek a titka, hogy úgy lássad magadat, ahogyan Isten is lát téged. Csodálatosnak, drágának, becsesnek és értékesnek (Ézsaiás 43,4; Ézs. 62,3) Olyan embernek, akiért Isten egyszülött Fiát adta. Keresztyén fiatalként lásd magad Isten gyermekének, a hatalmas Király fiának/leányának. Jöjj rá arra, hogy Istennek terve van az életeddel, olyan elképzelései vannak számodra, amelyek még a legszebb álmaidat is fölülmúlják. Ha ezt megteszed, akkor máris más értelmet nyer az önmegvalósítás. Hiszen, ha valaki új identitást nyer Krisztusban, akkor egyedüli célja az lesz, hogy Krisztus éljen általa. A legcsodálatosabb ebben az, hogy ez nem jelenti azt, hogy megszűnsz embernek lenni. Az, hogy Krisztus él benned, általad, nem zárja ki azt, hogy szeresd a zenét, a művészetet vagy épp a sportot, a lényeg az egészben, hogy már nem ezeknek élsz, hanem ezekkel.

szerető kéz ... hm ...

Ezután következhet a felebarát szeretete. De ki is az én felebarátom? – kérdezed. S én, mint jól nevelt keresztyén fiatal gyorsan rá is vághatnám, hogy - hát mindenki! – mert tudjuk, hogy mint hívő embernek mindenkit a felebarátinknak kell tekintenünk. Ez a válasz elméletileg kétségtelenül igaz, vagyis én, Krisztus követő fiatalként mindenkiben a felebarátomat kell látnom, de gyakorlatilag ez egy nagy hazugság és igencsak nagyképűség lenne a részemről, hiszen lehetetlen (s így nem is várható el), hogy mindenkinek a gondját én vegyem magamra. Igazából Jézus sem ezt mondta, Ő ennél sokkal bölcsebben, a ravaszkodó ember kiskapuit lezárva, válaszolt leszűkítette a felebarát fogalmát.

„Tudni akarod, hogy kit szeress, mint felebarátot? - kérdezi Jézus. Oh, ne mindenkit, hanem csak az ilyen nyomorultat, a te irgalmadra, a te segítségedre szoruló embert! Ez a te felebarátod!”. Vagyis az emberi élet országútjának azok a névtelen vándorai, akiket testileg, lelkileg kifosztott ez a világ, az emberi igazságtalanság és önzés. Sőt az igazi felebaráti szeretet még azokban is a felebarátot tudja látni, akik, mint rablók a másik vándort megtámadják. Akik saját szívük gonosz vágyainak fogságában és nyomorúságában vergődnek. A felebaráti szeretet sem az elesett vándortól, sem az őt megtámadótól nem fordul el undorral, gyűlölettel, hanem meglátva benne az elesett embert és könyörületességre indul rajta. A felebarátodat tehát az így vagy úgy szenvedők között kell keresned. Igen keresned, mert még ezek a szenvedők sem mind a te felebarátaid. Hanem mindig csak az az egyetlen ember jelenti majd számodra a felebarátot, akivel valamilyen formában találkozol, akivel szemben a találkozás folytán éppen aktuálissá válik a szeretet parancsa! S ez a szeretet épp ezért nem lehet személyválogató, csak nyitott és odaadó. Ezen szeretet megnyilvánulása jelenti a valódi szolgálatot, odamenni valakihez, megvigasztalni (azt, aki éppen elveszített valakit vagy valamit), imádkozni érte és vele, igeverset ajándékozni neki, mellé állni, mikor mindenki más elfordul tőle, vagy csak egy kedves mosolyt „dobni” felé, melyből érzi, hogy szereted.

Tehát, ha szereted önmagadat, úgy, ahogy Isten lát téged, ha elfogadod az Ő tervét az életedre, eggyé válsz Vele, akkor az önmegvalósítás, nem hogy negatív, hanem már-már kötelező dolog lesz számodra. Hiszen azt fogja jelenti, hogy kivitelezed az Isteni tervet, melyben ha olyan szeretettel szeretsz, amely megvédi a világnak kiszolgáltatott gyengéket, az árvákat és az özvegyeket, olyannal, amely nem lenéző, szánalommal telt és személyválogató, akkor valódi szolgálatot végzel. Ekkor lesz csak igazán teljes az életed Krisztusban. A Krisztusban teljes élet pedig boldog és gyönyörű.