szerda, október 12

Tegnap voltunk Nagyváradon. Megünnepeltük Veress mama 70. születésnapját. Együtt volt a nagy család, de hiányoztak Ernő bátyámék, Dani ... meg tata.
Jó volt találkozni a többiekkel. Szeretem az ilyen családi összejöveteleket, már várom a télit, remélem akkor is lesz.  Énók társaságát mindenki élvezte, s ő meg egész jól tűrte a szeretgetéseket. Bár estére azért eléggé elfáradt, s mire hazaértünk már csak én kellettem neki. Én is elfáradtam estére, a hátam is megfájdult rendesen (azt hiszem kéne egy jó melltartó...).

Ma itthon voltam Énókkal. Reggel eljött hozzánk egy biztosítási ügynök. Beszélgettünk, majd mondtuk neki. hogy "megbeszéljük" még magunk között is az ajánlatot. Beszélt az életbiztosításról, meg gyerekjövőprogramról. S magyarázta, hogy míg neki nem volt gyermeke addig ő sem tartotta fontosnak, de mikor lett úgy érezte, szüksége van, hogy így bebiztosítsa a jövőt. Elgondolkoztam. Egyrészt hála töltött el, amiért nem kell aggódnom a jövőm miatt, se most, se később, s nem kell aggónom a gyermeke(i)m jövője miatt sem, mert Isten kezében van az életünk. Ennél nagyobb biztonság pedig nincs. Aztán elszomorodtam, amiatt, hogy hány és hány ember keresi kutatja a biztonságot, s próbálja magát körülbástyázni, pedig csak egyetlen egy bástyára lenne szüksége, Krisztusra.
Persze nem azt mondom, hogy az életbiztosítások fölöslegesek, butaságok, csak azt, hogy nekünk nincs rá szükségünk, s ezért hálás vagyok.
Délután fájt a fejem, gondolom a fáradtság miatt, de sikerült valamennyit pihennem, viszont így nem tudtam tanulni, ami kissé aggaszt(ott).
Majd István hazaérkezésével kiderült, hogy a diplomás GYED összegét azért nem kaptuk még meg, mert a vámospércsi ügyintézők nem értenek ehhez. Fel is háborodtam rendesen, azok miatt a butaságok miatt, amiket összehordtak Istvánnak, mikor elment megkérdezni, hogy mi van a beadott kérelemmel. (első körben azt sem ismerték el, hogy beadtuk  a kérelmet (De van róla igazolás, majd bemutatom nekik.), aztán hetet havat összehordtak) Szóval holnap elmegyünk Debrecenbe, s beadom újra a kérelmet, immár ott. (Itt Vámospércsen pedig majd utólag elmegyek felvilágosítani az ügyintézőket, a holnapi drága időt és energiát nem pazarlom rájuk.) Csak szomorú vagyok kicsit, mert a csatolandó dokumentumokat újra be kell szereznem... így megint eltelik majd egy nap tanulás nélkül...
Estére már alábbhagyott az idegességem, bocsánatot is kértem a délután miatt.
Tartottunk csendességet, majd aludni tértünk. Énók is elaludt mostanra, csend van. Csak a telefonomon zúg a mosógép még, a gyerek ugyanis ezzel alszik el :)).
Én is megyek aludni.

Nincsenek megjegyzések: