csütörtök, március 5

Szabadság

Voltam ifin. Ma is tettem bizonyságot. Igazából nem készültem előre, de akkor úgy bennem volt a szólhatnék, hogy nem bírtam hallgatni. Rengeteg mondanivalóm volt és csak kevés időm, így remélem, hogy legalább a fele megmaradt a hallgatókban.
A mai téma címe a Szabadság vs. Szabadosság volt. A hétfőn megjelent cikk, a keresztyén partikultúráról, inspirálta az előadót (A kereszteny partikultura tundoklese es bukasa). Engem is elgondolkoztatott a cikk, már akkor, de ma ki is kívánkozik belőlem a következtetés.
Politológus hallgatóként a keresztyén partikultúra fogalmat az illiberális demokráciával tudom leginkább összehasonlítani. A tanáraim szerint e két fogalom logikailag nem összeegyeztethető, mert demokráciában eleve benne van a liberális fogalom, ugyanezt gondolom a keresztyénségről meg erről a bizonyos partikultúráról, nem összeegyeztethető.
Elég konzervatív és szélsőséges vagyok ahhoz, hogy azt merjem mondani, ez a "langymelegek" élvezkedése. Azoké, akik ugyan ott vannak a gyülekezetben, nem akarnak kiszakadni onnan, de a világi örömöket sem akarják kihagyni. Számomra ez a legrosszabb, legyen valaki hideg vagy forró. Tomboljon valaki a világban, s lehessen róla tudni, hogy hova tartozik, valamint önmagát se áltassa; vagy legyen valaki igazán Krisztus szerető és követő, Krisztusi értékrenddel. De ne keverje a kettőt, s főleg ne próbálja ezt a Krisztusban levő szabadságra fogni. 
Amikor megnéztem ennek a bandának egy-két élő koncertfelvételét és láttam a szó szerint őrjöngő tömeget, azon gondolkodtam, hogy "mi a különbség ez meg egy úgynevezett világi koncert között? mitől keresztyén ez a buli?" Az egész elszomorított, s ugyanakkor fel is háborított. Nem szeretem azt a farkast, amelyik báránybőrbe akar bújni, vagy már épp bele is bújt.
Aztán ott van az, hogy a cikk írója nem épp hívő személy (vagyis én így tudom), s mégis látja, hogy valami nincs rendjén. Valóban igaz az, hogy a világ sokkal jobban tudja, hogyan kéne éljünk, mi hívők. Tudja, mert figyel minket, épp ezért nem engedhetünk meg akármit magunknak. Mégis milyen bizonyság ez?
Az utolsó gondolatot inkább a ma esti téma margójára írom, mint a hétfői cikkére, a szabadsággal kapcsolatos. Engem sokat foglalkoztatott az a kérdés, hogy mit is jelent valóban szabadnak lenni. Arra jutottam, hogy nem akkor vagyok szabad, ha mindent megtehetek, hanem ha képes vagyok nemet mondani. Szabad vagyok, ha tudok nemet mondani a bűnre. Szabadnak lenni nem azt jelenti, hogy mindent meg is teszek, sőt. Pál apostol is azt írja, nagyon kifejezően, hogy: "Minden szabad nékem, de nem minden használ; minden szabad nékem, de nem minden épít." (1. Kor. 10,23). 
Én ezalatt az "épít" szó alatt nem csak önmagamat értem, hanem a körülöttem levőket is. Vagyis lehet, hogy valami nekem nem árt, de ha azt, aki mellettem van nem, hogy nem építi, hanem rombolja, akkor akkor vagyok leginkább szabad, ha képes vagyok lemondani saját kívánságomról, élvezetemről a másik ember lelki javára. S nem arról beszélek, hogy embereknek kell megfelelni, vagy, hogy folyton azt kell figyelni, s attól kell rettegni, hogy vajon kit botránkoztatunk meg, (mert egyébként ezekkel a "botránkozásokkal" is vissza lehet élni, szerintem), hanem, hogy a saját szabadságunkkal ne kötözzünk meg másokat. Szabadság címszó alatt ne dobáljunk köteleket a mellettünk levőkre. (pl. ha nekem nem árt, az hogy megigyak esténként egy pohár bort, de a barátom mellettem ettől bátorodik fel, s végül alkoholista lesz, akkor én is inkább lemondok az esti "méregtelenítésről"). Nos valami ilyesmi kavarog s néha tisztul ki bennem.

Lezárásként pedig egy dal, ami ma sokat járt a fejemben, ez a zenei világ nem az én stílusom, de ennek a számnak tetszik a szövege, s még a dallama is:

"Hello, my name is child of the one true King
I’ve been saved, I’ve been changed, I have been set free"
-
"The one who makes all things new
Has proven it’s true
Just take a look at my life"

 

Nincsenek megjegyzések: