péntek, december 19

Kutatásmetod. zh.

Voltam kutatásmetodból zárthelyizni. Valami borzalmas volt, de tényleg. Nem azt mondom, hogy nehéz volt, mert az nem kifejezés, az egész teszt direkt a diákok szívatására lett összeállítva, vicc nélkül. Látszott a tanáron is, hogy élvezi a kínlódó fejeket. Én nem paráztam túl. Mondta korábban, hogy "vizsgán egy görény vagyok", hát nem túlzott, sőt. Igazából én még reménykedem, hogy meg lesz a 60%, mert hát a remény hal meg utoljára, de ha nem akkor sem leszek letörve. (különben meg azt sem tudjuk, hogy mikor és hol lesz kiírva az eredmény, vagy egyáltalán semmi értelmes információt). A lényeg, hogy a lelkiismeretem olyan téren tiszta, hogy én  még olvastam is szakirodalmat, a nagy többséggel ellentétben;és nagyjából még értem a dolgokat, s többre, őszintén, nem is vágyom. Úgy vagyok vele, hogy ha maga a tanár már eleve nem veszi komolyan ezt az egészet, mármint a tudás átadást és diák fejlesztést, akkor én sem veszem komolyan őt. Az óráiról a perverz humora, a babgulyás és a saját élményein való nevetése, no meg a felejthetetlen énekhangja maradt meg. Amit tudok azt egyedül tanultam, az ő demotiválása ellenére, tehát nem érdekel.
Szóbelin meg állítólag úgy is átenged, s a "komoly előnnyel indul az, aki nőnemű". Jobban félek/tartok én a keddi közgáztól, mert az érdekel is, mármint az, hogy milyen eredményt érek el, a tantárgy annyira nem.
Holnap lesz az első gyerekklub, tíztől. Arra is készülök, utána majd tanulok, este pedig megyek ifire. Karácsonyváró ifit tartunk. Szuper lesz. A vasárnap az vasárnap ... remélem sikerül felkészülnöm rendesen a vizsgára. :)

Nincsenek megjegyzések: