szombat, december 27

Kántálás és Temetés

A tegnap előtt (25-e) éjjeli volt életem egyik legszebb, legjobb kántálása. A fiatalokkal elmentünk a tanárainkhoz, osztálytársainkhoz, barátainkhoz, azokhoz, akiket szeretünk és akikért imádkozunk. Rend tanárnőnél is voltunk (ismét láthattam, hogy szeret). Az oszihoz és Ballához is elmentünk, aki, mint írta, meghatódott a gesztustól. Franciska volt az egyik legboldogabb, ő volt az, aki azt mondta, soha nem kapott még ilyen vagányat.
Annyira jó volt látni az örömöt azok szemében, akik hallgattak minket.
Réka is velünk tartott. Nagyon örültem a vele való találkozásnak is (ő úgy keveredett hozzánk, hogy indulás előtt tőle kérdeztem meg, hol lakik Balla).
Ma Margittán voltam, találkoztam a "régi" osztálytársaim egy részével. A margitban megittunk egy kávét/forrócsokit és elbeszélgettünk. Nagyon jó volt újra látni őket és egy kis időt együtt eltölteni. Hiányoznak.
Utána temetésre mentem. Betuker tanárnőnek meghalt a férje (hozzá ezért is nem mentünk kántálni).
Két dolgot állapítottam meg, nem is hármat:
1. Azok temetései akik nem megtérten haltak meg rettenetesen szomorú. Nekem is fáj, ez igazi gyász. Annyira elszomorító, hogy annyian meghalnak úgy, hogy nem az az örökség jut nekik, amit a papok nagy áhítattal hirdetnek a koporsójuk mellett. Ilyenkor még a hozzátartozókat sem tudom bátorítani úgy ahogyan szeretném. Ilyenkor sírni kell és könyörögni megtérésért, újjászületésért... s nem a halott megtisztulásáért, hanem azokéért, akik még élnek, akik hátramaradtak.
2. Azok akik nem Isten gyermekei rengeteget tudnak mellébeszélni a koporsó mellett. Eddig már voltam református, ortodox és most pedig vegyes (katolikus és református) temetésen (meg persze baptistán), így volt lehetőségem hallani több gyászbeszédet, látni többféle szertartást, de egyesek siratni valók voltak.
Úgy vélem a sok mellébeszélés annak az eredménye, hogy vagy a halott, vagy a pap, vagy mindkettő igazán távol van Istentől, s attól amiről beszélni próbál, a tiszta, igazi Krisztusban való élettől.
Ma nagyon sok történetet hallhattam, jóságról és bátorságról, tisztességről, gerincességről és emberségről is "tanulhattam", de a lényeg elmaradt. ... sőt ...
3. Nem szeretem a téli temetéseket azért, mert: egyrészt a tata temetésére emlékeztet (ami egyébként, ha már itt tartok, szerintem tökéletes volt ... ünnep lehetett, tudtam, akkor is, hogy az, csak érezni (volt) nehéz), másrészt pedig lefagy a lábam, ami roppant kellemetlen, nem csak ilyenkor.
Délután elmentem Ildihez hajat vágatni, de végül csak megigazította, vagyis marad minden a régi a fejemen (még az a seb sem múlt el amit jó pár napja szereztem be).
Este filmet néztünk a kicsikkel, akik már nem is olyan kicsik.
Ui.: Remélem Pálmának sikerül előhívatni a képeket, amiket a Júliának szánt scrapbookba szeretnék beletenni, mert itt nálunk nem lehet ilyesmit csinálni... Margitta...

Nincsenek megjegyzések: