csütörtök, december 18

Ifi

Az elmúlt nap olvastam egy lány bejegyzését a blogján arról, hogy randizni ment s előtt szépen elkészült, végig izgult, s utána el tudott volna repülni örömében. Azt hiszem ma nekem is randim volt, Istennel. Na jó, a humort félretéve, fantasztikus estém volt, de kezdem inkább a reggellel, hisz minden nap azzal kezdődik. :)

Később ébredtem fel, mint szerettem volna, de igazából nem bántam. Összeszedtem magam, reggeliztem, majd minőségi időt töltöttem Istennel, csak mi ketten, szeretem. Majd nagy nehezen rászántam magam a tanulásra, de rájöttem, hogy a 400 oldalas könyvet nem tudom elolvasni, így inkább leleményes lettem, vagyis addig keresgéltem, míg egy hasznos összefoglaló jegyzetre nem találtam. Ebből tanultam, no meg a másik kötelező irodalomból, amit becsületesen el is olvastam. Remélem a holnapi vizsgám jól sikerül majd. Egyedül voltam itthon tehát volt időm tanulni és "semmit csinálni".
Fél hatkor készülődni kezdtem, hajat mostam, felöltöztem kétszer is, mert az első felsőmnek fura mód füst szaga volt (pedig tiszta..hmm..). Mikor már sapka, sál és nagykabát is rajtam volt elindultam itthonról. Vettem villamosjegyet (400 forintért ... pfh), majd helyet foglaltam a villamoson, s miközben a zenét hallgattam azon gondolkoztam vajon milyen is lesz ez az egész, megéri-e elmenni.
A villamosról leszállva sietni kezdtem, mert elméletileg késésben voltam, gyakorlatilag az alkalom kezdete is "elkésett". Az imaházhoz megérkezve összefutottam Pető Albert testvérrel, akivel néhány szót váltottam, majd beültem a terembe a sok ismeretlen arc közé.
Bacsó B. intett nekem s egy mosolyt is dobott felém, később oda is jött, s megkérdezte hogy vagyok. Örültem neki, legalább nem éreztem magam annyira elhagyatottnak a nagy tömegben.
Mielőtt még elkezdődött az alkalom egy lány (akivel már korábban is beszélgettem) odajött hozzám, érdeklődött felőlem, meg arról amiről már korábban is beszélgettünk. Kezdtem felszabadulni. A kezdő ének előtt az utolsó sorból az elsőbe kerültem, de utóvégre nem volt ezzel problémám.
Az alkalom nem a megszokott liturgia szerint folyt, mivel ez volt az év utolsó ifjúságija (huh...tényleg), ezért visszatekintős és motiválós alkalmat tartott(unk) . Először Bacsó B. beszélt arról, hogy legyen ez a hely egy olyan hely, amit otthonnak lehet nevezni azért, mert: (1) otthon lehet hibázni anélkül, hogy ítélkezzenek  fölöttünk - gyakoroljunk kegyelmet; (2) otthon van szeretet - szeressük egymást; (3) otthon van bizalom - bízzunk egymásban, s legyünk olyanok akikben bízni lehet.
Ezt követően ismét énekeltünk, majd személyes bizonyságtételekre volt felhívás. Én kezdtem, izgultam, de Isten arra indított, hogy szóljak. Örülök, hogy engedelmeskedtem Neki. Vaciláltam azért előtte egy keveset, de végül úgy döntöttem nem gondolom túl, inkább cselekszem. Beszéltem arról, hogy számomra ez az év a változások éve volt, hogy minden azzal kezdődött, hogy szembesültem azzal semmi és senki sem tart örökké itt a földön, érettségiztem, felvételiztem, eljöttem otthonról, Istenre hagyatkozhattam, Benne bízhattam, Ő az aki, jobban ismer engem saját magamnál s, hogy biztosan az Övé vagyok, majd befejeztem azzal, hogy Isten helyezett ide, közéjük, valamint, hogy szeretnék ennek a közösségnek szolgáló tagja lenni, és én is szeretném, ha otthon lehetnénk "itt" mind. Ahhoz képest, hogy semmit sem készültem egész szépen kikerekedett a bizonyságtételem. Hála. Az alkalom végén többekkel is beszélgetésbe elegyedtem, még a lánykörről is szó esett. (vége, elhatároztam januártól kezdem... egyre jobban kezd körvonalazódni előttem ez az egész). A februári ifikonferenciáról is volt szó az este folyamán, amin majd szeretnék részt venni, mint segítő, szoláglattevő.
Mikor haza indultam, szinte repülni tudtam volna örömömben. Annyira boldog vagyok, tudom és érzem Isten jelenlétét az életemben, szeret engem és én szeretem Őt. Ámen.

Nincsenek megjegyzések: