kedd, december 16

Etika

Tanulom az etikát. Ez az egész olyan..., olyan érdekes. Érdekes, de nem úgy, hogy az ember vizsgázni akarjon belőle, hanem inkább úgy, hogy hallgatná és helyeslően bólogatna, vagy épp csóválná a fejét, hogy "hát ilyen is van?" "milyen igaz" stb. Tanulunk az eltárgyiasodásról, eldologiasodásról, elidegenedésről, meg az erkölcs és etika meghatározásáról ... és még egy csomó mindenről. Nekem mégis leginkább a közéleti példák tetszenek a legjobban. No meg a tanár stílusa, olyan keresztapás, de van egyfajta Hofis humora. Élvezhető ember, amikor nem kényszerít jegyzetelésre :) jaj és nagyon okos.
Kíváncsi vagyok a vizsgájára, van egy olyan intuícióm, hogy nem kell féljek, így nem félek, ezért kevésbé vagyok szorgalmas, ami miatt viszont félhetnék, de már nem tudok. Szóval csak vagyok, olvasom a jegyzetet, könyvet, közben írok egy pár sort facebookon a felőlem érdeklődőknek, meg elolvasok néhány bejegyzést és cikket a neten, utána megint a jegyzetet bámulom, majd fél füllel hallgatom a szomszéd szobából átszűrődő tv zajokat, ismét írok a barátoknak, majd megint olvasok és így tovább a végtelenségig, de az is lehet, hogy pár perc után beszüntetem a jegyzet olvasást, és felbomlik az egész "rendszer".
A mai jogi vizsgámról még nem beszélek. Nem szeretném elkiabálni. Mindent tudtam, még a másik csoport feladatait is kidolgoztam, hogy a mellettem ülőkön segítsek, mégis félek, hogy valamit nem úgy írtam, hogy az a  tanárnak tetszedjen. Sokat tanultam és tudok ebből, és szeretném ezt a jegyemen viszontlátni.Tehát míg nem lesz kiírt eredmény, addig csak reménykedek abban, hogy jól sikerült.
Délután inkább pihentem mint tanultam. Mikor kiderült, hogy a holnapi politikatudomány zh-t elnapolták januárra, leesett egy kő a szívemről, pehelysúlyúvá váltam (bár úgy volna), s lebegni kezdtem, ennek köszönhető a fent említett tanulási "rendszer" is.
Ma beszéltem Danival is, csak úgy. Ő írt. Holnap hajnalban utazik haza. Már várom, hogy láthassam élőben is a bozontos fejét (Angliában nincs borbéj?), máskor sem látom gyakrabban, de a távolsággal egyenes arányban nő a hiányérzet (hiányoznak a matematikai kifejezések... :)) ).
Már rég óta le akarom írni azt is, hogy mennyire idegesítőnek vagy inkább szomorúnak(?) tartom azt, mikor egy párnak azt kívánják, hogy "sokáig".  Annyira jellemző ez a mai világra, a pillanatnyiság, az, hogy az emberek nem terveznek hosszútávra, hogy csak a mának élnek, szomorú. Egyébként ezt is tanulom etikából, ezért is vetemedtem most ennek írásba foglalására.
*Ma azon is eltöprengtem, hogy el fog venni engem feleségül valaki valaha? Remélem, hogy igen. ... de ha nem, akkor is lehetek boldog :) *

Nincsenek megjegyzések: