csütörtök, május 31


Egy lány aki szeret pörögni, és aki élvezi a nyüzsgést-forgást reggel vidáman és frissen ébred. Örömmel készülődik az iskolába és  számolgatja az aznapi teendőit, aminek se eleje, se vége mégis boldog. Részt vesz a családi áhítaton, majd iskolába megy, ahol már kezdődik is a nyüzsgés. telefonál, szervezkedik és reggeli imaközösségre megy erőt meríteni a hosszú naphoz. Egy kivülálló csupán annyit lát, hogy  rohangál ide oda és kapkodja a fejét, mindenkihez szól egy-két szót majd szalad is tovább. Kora délelőtt kétszer bejárja a várost vásárol, képeket hívat elő,  nyomtat, információt gyűjt és továbbít, a telefon pedig állandóan a fülénél van, de lelkes, vidám és erőteljes.  Az emberek nézik, figyelik, vannak közöttük olyanok, akik csóválják a fejüket mondván „bírja még?....honnan van ennyi energiája?”, mások csak mosolyognak, olyanok is vannak akik segítenek és olyanok is akik csak plusz munkát adnak, de a többség ügyet sem vet a mellettük rohanó világra. Mikor azt hiszi, hogy látja a teendő lista végét, hirtelen kezdődik minden elölről, ismét futkározik a városban, az iskolában és a gondolat világában. Tíz perc pihenésként a nagyszüneti áhítatra megy, majd  részt vesz másfél matekórán, utána megint szaladgál. Felszólításra ebédszünetet tart másokat kínálgatva a finom almás buktával. Végül leül, pénzt számol, összesít, gondolkodik, reggeli frissessége már alábbhagyott, de még bírja ezért feláll és folytatja a dolgát. Díszít, plakátol, beszélget, nevet,  örül, majd pánikol és ismét vidám. A körülötte zsongó emberek egy  töredéke azok akik segítenek, ugyanezt teszik és láthatóan élvezik. Délután mikor már nincs olyan sok hátra kezd elfáradni, egyre többször ül le valaki mellé és beszélget, telefonál és kérdésekre válaszol, információt közöl. Fényképeket csipeszel, utnna számol és boldogan látja, hogy minden rendben van körülötte, de ekkorra már elfáradt. A földön ülve elmélkedik, a mögötte álló napon töpreng „vajon nem maradt ki valami? ... jó lesz ez így?”. Az emberek akik még ott vannak az iskolában látják fáradtan, de nem szólnak csak egy két kérdést intéznek hozzá, majd folytatják útjukat. Valakik miatt hirtelen feszülté válik, már-már kezd eluralkodni rajta a pánik, „valami nem jó ... el fog romlani”, kis idő múlva lenyugszik és ismét fáradt, most már nagyon; úgy érzi nem bírja tovább, fáj mindene, nem érti miért van ez így „ő nem akar elfáradni”. Fejét fogja, már az is sajog. Egyik percről a másikra megváltozik, kisgyermekké válik; egy hosszú színes szalag jut a birtokába, amit kézbe fog és rohan vele végig a folyosón, az udvaron és az egész épületen. Az emberek csodálkozva és furcsán néznek rá, de nem érdekli;  már nem érez, nem gondolkodik, csak ösztönösen cselekszik. Másoknak is akar adni a szalagból, hogy érezzék ők is milyen „vagány szaladni gond nélkül a világban”, vannak akik mosolyogva mondanak nemet és vannak akik nevetve mondanak igent. Hamarosan egy csapat fiatal rohangál színes szalagokkal a kezükben az iskola udvarán, pont mint az óvodások. Egy bolond százat csinál mondják, ...igaz. Tanárai csak kacagnak rajta, főleg mikor nekik is akar adni a szalagból. A gyerekes fellángolás is lecsillapszik. Ő az utolsó aki leteszi a a színes „utánfutót”. Este hazaindul, az úton egy mások számára semleges hír számára nagyon sokat jelent és már szinte összeomlik ... „miért?”. Haza érve átveszi a nagy testvér szerepét és kedvesen mosolyog, majd bibliát ragad és ismét önmaga lesz. Felüdül testileg és lelkileg, erős lesz és vidám, újra önfeledten boldog és friss. Igéket olvas és hálás: „Örökké megtartom szeretetemet iránta, és szövetségem állandó lesz vele.” (Zsolt. 89:29). Nem érdemli ezt a nagy kegyelmet, mégis kapja ezért még boldogabb. Egy ének jut az eszébe (Jöjjetek örvendjünk az Úr előtt), azt dúdolja és úgy gondolja ez a nap már nem is lehetne szebb és, hogy élete Isten nélkül nem is létezhetne.

1 megjegyzés:

Napsugár írta...

Kíváncsi vagyok, mi lesz, ha vakációd lesz :P :D