szombat, október 22

Konferencián

Ma női konferencián voltunk Nagyváradon. Én édesanyámékkal mentem, reggel nehezemre esett felkelni ugyanolyan korán, mint hétköznap, de nem bántam meg, hogy elmentem, sőt kimondottan örülök. Nagyon jó volt. Délelőtt Debóra életéről hallhattunk egy előadást, majd szemináriumonként, beszélgethettünk. Délután volt lehetőség a kézimunkázásra is, mama elhozta a pappírból hajtogatott remekműveit, majd bemutattuk, hogyan is kell elkészíteni ezen kézimunkákat, persze volt még foltvarrásra és más kézimunkákra is lehetőség. Én nagyon jól éreztem magam és még fényképezhettem is kedvemre, mert Evódia néném rám bízta, hogy képeket készítsek, próbáltam jól végezni a szolgálatot, örömmel tettem, szeretek fényképezni és ha még haszna is van, akkor annak külön örülök.

2 megjegyzés:

Mike Adina írta...

jó volt találkozni, Mirjám!

mutter írta...

máskor is legyen, jó?:)