kedd, november 17

Az iskola

Szeretném leírni az életkörülményeim, de nem tudom hol kezdjem. Talán a családdal, és belülről haladjak kifelé vagy inkább távolról kezdjem? Lehet, hogy a "távolt" választom. Akkor kezdem is. Az iskola szó sokszor elő fog fordulni még ebben a naplóban, ugyanis itt zajlik napjaim nagy része. Tehát, mivel már harmadik helyen (jártam Baróton 1-5, Debrecenben 1-4) járok iskolába már megszoktam a változásokat, de az még nekem is sok, ami mostanában történik. A 8. osztályt valahogy jobbnak, szebbnek képzeltem el, csalódtam mint általában. Erre már első héten rájöttem. Még annyit hozzáfűznék az osztályomhoz, hogy nem vagyunk sem tanulásban, sem viselkedésben kitűnőek, sőt elég hátul kullogunk ami azt illeti. 9-en járunk iskolába rendszeresen (az egyik lány családi okok miatt nem jött eddig). A 8. osztályhoz visszatérve, idén sok minden megváltozott. Történtek jó dolgok és kevésbé jók. Jó dolgok közé sorolnám azt, hogy elkészült az iskolánk felújítása. Kevésbé jók közé pedig, hogy két tanárnő is elment (nyugdíj, szülési szabadság), persze jöttek helyettük mások, de ez mégsem az igazi - gondoltam első pár héten. Később rájöttem arra, hogy nem lehet borító alapján megítélni egy könyvet - kezdem megszeretni az új magyartanárnőt. A földrajz- történelem tanár is egész jó - De mégis miért kell annyit kötekedni az emberekkel? - ezt nem tudom megérteni. Igaz én is szeretem kiforgatni mások szavait, bár ez ritkán sikerül, de nem minden ok nélkül. Velem elég sok baj van most az iskolában: kezdek nagyon ellustulni, sokszor imádkozom szorgalomért és Isten ad nekem, de mégis elfogy, mindig közbe jön valami és az iskolában is a felmérőket nagyon elkapkodom. Nem vagyok elég alapos, sokszor tudom a leckét, mégis egy - vagy egy + nem mindegy. Az osztályitársaimmal mikor, hogy jövök ki (én vagyok az egyedüli baptista, s az új lány még mindig, pedig már ez a 3. éve, hogy itt lakunk). Három fiú van az osztályomban általában, ha verekedésről volt szó akkor ők ott voltak ( azét írtam, hogy voltak mert most már kezdenek leszokni róla. Ennek az az oka, hogy új igazgatója van az iskolának.). Sok veszekedés folyt már le a lányok és a fiuk között. Ezeket leszámítva azért általában jól kijövünk egymással egy-két ember kivételével. Mára ennyi gondolom elég. Legközelebb lehet, hogy nem fogok ilyen sokat írni, de ezt nem tudhatom.

Nincsenek megjegyzések: